Orbán Viktor nyaralása. Cigányozni kezdett a balos "humorista"

POLITIK
Létrehozva: 2022.07.28.

Könnyfakasztó, elhunyt a Manchester United legendájának gyermeke

Szörnyű időszakon megy keresztül a Manchester United korábbi legendás hátvédje és felesége, Kate Ferdinand. Második gyermekük ugyanis a terhesség 12. hetében elhunyt.

Szerző ripost

Rio Ferdinand, a Manchester United korábbi középhátvédje és felesége, Kate Ferdinand 2017-ben kezdtek el randizni, majd két évvel később, 2019-ben, Törökországban házasodtak össze. A párnak egy közös gyereke már született, a 20 hónapos Cree, az elmúlt hetekben pedig már a második babára készültek, azonban egy rutinvizsgálat során szörnyű hírt kaptak.

A kórházban ugyanis kiderült, a magzat szívverése leállt, tragikus úton elvesztették a babát. „Annyira izgatottak voltunk, hogy az újszülött helyét alakítottuk ki a családunkban, alig vártuk, hogy megosszuk veletek a hírt, de sajnos néha az élet nem úgy alakul, ahogy tervezzük – írta Kate Ferdinand.

Olyan sok mondanivalóm van, de valahogy nem találom a szavakat. Teljesen összetörve érzem magam… de nem is lehetnék hálásabb azokért az ölelésekért, amelyeket a nagyobb gyermekeimtől kaptam, amikor hazaérkeztünk.

Az üzenetre rengeteg pozitív komment érkezett, több ezer ember küldött jókívánságokat az összetört édesanyának. Ferdinand életében ez már a második közeli családi tragédia, előző felesége,  Rebecca Ellison 2015-ben mellrákban életét vesztette.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek