"A fogyás végzett velem" - egy ország ünnepelte Farkas Pétert

Ma van napra pontosan 30 éve, hogy Farkas Péter a 82 kg-os súlycsoportban aranyérmet nyert birkózásban a barcelonai olimpián. Amikor 1992. július 30-án a sportcsarnok hátsó bejáratán az aranyéremért kiírt meccsére belépett, az ajtóban békésen kávézgató Növényi Norberthez lépett, és fél térdre ereszkedve erre kérte:

– Áldjon meg Keresztapa a nagy meccsem előtt…

Persze kirobbant a nevetés. Az idegek nélküli, mindig nyugodt kötöttfogású sportemberen stressznek nyoma sem látszott, szinte egykedvűen kezdte aranymeccsét.

"Nem állítom, hogy a lengyel Piotr Stepien ellen biztosra vettem az aranyérmet, de korábban kétszer legyőztem őt – emlékezik katalóniai fináléjára Péter. – Bár 1-0-ra vezetett, de éreztem, meglesz a sorsdöntő fogásom, a szupplé. Így történt, és könnyen, 6-1-re nyertem."

Sokan nem is tudják, hogy ez a szemre lomha mozgású, az életben lezser bonviván egy-egy nap során három klubba is ellátogatott.

"Ha a csepeli Garamvölgyi Gáboron vagy Kismóni Jánoson a Vasasból egy-egy izzadságos pontot végrehajtottam, örültem, mert úgy éreztem, „nyomon vagyok” a nemzetközi szint felé. Nem beszélve a Növényivel való edzésekről, mi több, a Ganz-MÁVAG-ban is akadt három olyan markos ellenfelem, aki nem adta könnyen a bőrét a szőnyegen. Ma éppen ez hiányzik. Ráadásul egyre kevesebb a birkózó, mert sok fiatal snassznak érzi, hogy az arcával csúszkáljon a szőnyegen. Egyre kisebb a merítési lehetőség, ezért annak is örülni kell, ha minden súlycsoportban akad egy-egy olyan karfiolfülű, aki a válogatott-jelöltnek méltó partnere."

Édesapja, néhai Farkas Károly nem kényszerítette arra, hogy ezt a nehéz sportágat válassza, így ő sem kíván fia, ifjabb Farkas Péter életébe beleszólni.

Ha a fiam lát fantáziát ebben az általam még ma is rajongásig szeretett sportágban, az jó, de ha inkább az egyetemet, a továbbtanulást választja, az ellen sem berzenkedem.

Bevallja, a barcelonai diadala után könnyedebbre vette az életet, elszaladt a versenysúlya, ezért az 1992-es 82 kg-os súlykategóriájába egyre kevésbé volt képes visszafogyni, ami két olyan 1996-os atlantai olimpiai vereségéhez vezetett, mely címvédőként a 17. helyet hozta számára.

"A fogyás végzett velem, s bár próbálkoztam, de a 2000-es Sydney-i játékokra kijutni már nem volt esélyem. Így is kerek a pályafutásom. Esetleg belefért volna több is, igaz, szereztem vb- és Eb-aranyérmet is. Az edzői pálya nem vonz, mert rengeteg lemondással jár, és nem tagadom, én az élet könnyedebb oldalát szeretem."