RETRO RÁDIÓ

Dárdai Pál után újabb magyar edző ül le a Hertha kispadjára

Dárdai Pál a Hertha ikonja
mti
Szerző
mti
Létrehozva2022. 06. 09. 15:30

Egy év alatt három edzőt is elfogyasztott a bundesligás Hertha csapata, amely végül nagy küzdelmek árán megőrizte élvonalbeli tagságát. Felix Magath ennek ellenére sem maradt, Dárdai Pál után újabb magyar edző ül a kispadra.

A fővárosi együttes az előző idényt még Dárdai Pál irányításával kezdte, a magyar szakembert november végén felmentették, majd Tayfun Korkut ült a kispadra. Őt követte márciusban ideiglenes, a szezon végéig szóló megbízatással Felix Magath, aki miután a Hamburg elleni osztályozón kiharcolta a bennmaradást, távozott.

Bódog Tamás
Motiváltan érkezik Berlinbe Bódog Tamás Fotó: Czeglédi Zsolt

A megüresedett pozíciót a Dinamo Moszkvával harmadik helyen végző szakember, Sandro Schwarz vette át, a másodedző pedig a Diósgyőr és a Kisvárda korábbi vezetőedzője, Bódog Tamás lett. A magyar szakember március óta a Mainz játékosmegfigyelőjeként dolgozott, így a német élvonal légköre nem lesz ismeretlen terep a számára. 

Bódog elmondta, Schwarzcal évek óta remek kapcsolatot ápolnak:

Már játékosként csapattársak voltunk Sandróval, jól ismerjük egymást, emberileg jól kijövünk, és szakmailag is közös nevezőn vagyunk. Mindketten a támadó felfogású játékot kedveljük.

Az edzőpárosnak lesz mit rendbe tennie Berlinben, a klub felső vezetése ugyanis az elmúlt években igazi káoszt kreált a csapaton belül.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.