1 hónapja

"Megszaporodtak a kék-zöld foltok a lányokon" - Bíró Attila nem kertelt

A magyar női vízilabda-válogatott nem csillogott, de nyert és ez a legfontosabb. Keszthelyi Ritáék legyűrték a 2019-es világbajnokság bronzérmesét, Ausztráliát, így ma este a mindig nagy ellenfélnek számító hollandok ellen harcolhatják ki a világbajnoki döntőt.

Szerző ripost

A kapuban Magyari Alda parádézott, mondhatni lehúzta a rolót, hátul, középen és elől pedig, a többiek mellett, a honi vízilabdázás "nagyasszonya", Keszthelyi Rita cipelte a hátán a csapatot: három gólja – hetet lőtt összesen a válogatottunk – pedig elődöntőt jelentett a lányainknak. Világversenyen már három éve nem találkoztak Bíró Attila tanítványai az auszikkal, viszont a világbajnokság előtt együtt edzőtáboroztak velük. Nem csoda, hogy a két csapat alig-alig tudott meglepetést okozni egymásnak a vébé negyeddöntőjében.

Bíró Attila tőle szokatlan módon, elég nyersen fogalmazott a kiszenvedett győzelem után. Szenvedésről, kék foltokról és a sok hibáról is szót ejtett.

Ez egy igazi gennyes mérkőzés volt – kiáltotta a mikrofonba. "Viszont ismét megmutattuk, hogy tudunk vízilabdázni, tudunk küzdeni. Kemény meccs volt, az ütközetben alaposan megszaporodtak a kék foltok a lányokon, Adok kapok folyt a medencében, de nem jöttünk ki rosszul belőle. Büszke vagyok a csapatra, jöhetnek a hollandok. Láttam játszani őket, egyet megígérhetek, félni nem fogunk tőlük. Bízom benne, hogy nyerünk, de idegőrlő mérkőzésre számítok."

Nagyon nehéz meccs volt, főleg fizikálisan – összegzett Keszthelyi Rita. "Nagyon elfáradtam."

BÍRÓ Attila
Fotó: Koszticsák Szilárd

"Jó volt a védekezésünk, Alda pedig jól védett. Elől feszültek és türelmetlenek voltunk, pufogtattunk olyan helyzetben, ahonnan nem kellett volna. Az elődöntőben több kell majd, de ha a védekezéssel nem lesz baj akkor nagy gond nem lehet."

Rybanska Natasát választották a meccs emberének, így ő kapta a Benedek Tiborról elnevezett különdíjat.

"Itthon, ilyen szurkolók előtt játszani mindig felejthetetlen élmény – nyilatkozta a díj átvétele után. – De, ez most extrán gyönyörű volt, minden magyar sportolónak ezt kívánom."A medencében azt éreztem, hogy minden egyes gólért vért kell hugyozni. Mégis nagyon jó volt!

Magyari Alda ismét kiválóan védett. Mint mondta, élvezte a meccset, igaz ő kevesebb pofont kapott, mint a társai.

"Az járt a fejemben, hogy hozzam, amire képes vagyok" – nyilatkozott boldogan az UVSE kapusa.

"Egy pillanatra sem éreztem azt, hogy át tudják lőni a védekezésünket."Annyira jó volt az összhang, nekem csak azokat a labdákat kellett fognom, amik hozzám jöttek.

Szerző ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a legújabb vírus Kínában: már több tucat súlyos beteg

mandiner.hu

Videón Karácsony Gergely főpolgármester hülyét csinált magából

life.hu

Megváltozott külseje miatt támadják Hódi Pamelát: "Túl sovány vagy szerintem”

vg.hu

Tajvan elfoglalásával fenyegetőzik Kína

ripost.hu

"A házam elé járkáltatok" - Marics Peti rajongói rászálltak Tóth Andira

magyarnemzet.hu

Miskolci jobbikos rendezvényen balhézott Jakab tanácsadója + videó

borsonline.hu

Kutyával ült a matracon, így fulladt vízbe a kétéves kislány a Balatonnál

ripost.hu

Mi ez már megint? Teljesen megőrül az időjárás

ripost.hu

Gyilkos szódabikarbóna: soha ne dőlj be ennek a kerti trükknek

ripost.hu

Most jött: Tragédia történt Zalában, egy halott, több sérült

ripost.hu

Andrei Mangra intim vallomása: Ezért nem talál társra

További cikkek

OLDALVONAL

Szomorú hónapokról vallott Lékai-Kiss Ramóna férje

OLDALVONAL

Szomorú hírt közölt Mészöly Kálmán fia, de van még remény

OLDALVONAL

Lékai-Kiss Ramóna férje komoly dolgot tett családjáért

OLDALVONAL

Lékai-Kiss Ramóna férje döntött, itt folytatja Lékai Máté

OLDALVONAL

„Megváltoztatta az életemet” – sejtelmes vallomást tett Hamilton

OLDALVONAL

Dibusz arca mindent elárul, itthon bukott nagyot a Fradi

OLDALVONAL

Kiderült, ekkor temetik a magyar válogatott sztárját

OLDALVONAL

Meztelen mellek: egy szál tangában, terpeszben napozik az érzéki bemondónő