Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.04.17.

Szilágyi Liliána újabb vallomása: Apám nem egyszer verte össze a nagyapámat

Az úszónő Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában számos történetet elmondott.

Szerző Ripost

Minden eddiginél részletesebben beszélt Kadarkai Endre műsorában Szilágyi Liliána arról a megannyi borzalomról, amit gyermekkorában kényszerült átélni.

A Szavakon túl első részében nemcsak azt elevenítette fel, hogyan zaklatta őt szexuálisan az apja, Szilágyi Zoltán, hanem arra is kitért, miket művelt vele apai nagymamája, aki szintén fogdosta őt.

Az asszony már nem él, de a tettei élesen megmaradtak a fiatal nő emlékezetében.

"Egyszer ott aludtam nála, és amikor fürdés után lefektetett, elkezdett nyúlkálni ott lent. Fogdosta a nemi szervemet" - mondta el Liliána, aki ekkor, kislányként jelezte a nagyanyjának, hogy ez nem esik jól neki.

Akkor azt mondta, hogy egy nőnek minden fürdés után ellenőriznie kell magát ott lent, és az apukám dolga, hogy ezt mindig megtegye.

A profi sportolóval történt beszélgetés olyan mély és megrázó lett, hogy azt két részletben tekinthetik majd meg a nézők. Az első rész már felkerült a legnagyobb videómegosztóra, a másodikat április 24-től láthatjuk.

Az előzetesben Liliána egy újabb borzalomról rántja le a leplet. Történetesen ezt mondta:

"Nem egyszer, és nem egy ember előtt verekedtek össze, és apám nem egyszer verte össze a nagyapámat. 2001-ben is úgy jöttünk el, hogy a nagyapámat felszorította a falra" - felelte Liliána, akinek a nagypapája Gyarmati Dezső volt.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek