RETRO RÁDIÓ

Borzalmas körülmények között tett csodát Liu Shaoang

Borzalmas körülmények között tett csodát Liu Shaoang
Létrehozva2022. 04. 11. 06:10

Minden számot megnyert az olimpiai bajnok sztár.

Péntektől vasárnapig Montreal rendezte a rövidpályás gyorskorcsolyázók világbajnokságát, és számos panasz érte a viszonyokat. Bánhidi Ákos, a magyar válogatott edző-menedzsere a szövetség honlapján elmondta, borzalmas állapotok fogadták őket.

"A körülmények felemásak" - kezdte Bánhidi. "A csarnok egy régi építésű létesítmény, de maga a jég az rendben van." 

A csarnok is régi volt, 1962-ben épült, de ahogy Bánhidi fogalmazott, legalább jégre nem lehetett panasz, és Liu Shaoang ezt bebizonyította.

A kétszeres olimpiai bajnok Ádó három aranyérmet zsebelt be, és ezzel három történelmi magyar eredményt ért el. Az 1500 méteren aratott győzelme azt jelentette, hogy ezen a távon először született magyar diadal a vb-ken. Aztán az 500 méteren aratott sikerével két legyet ütött egy csapásra: a sportág történetében ez volt az első alkalom, hogy magyar versenyző meg tudta védeni vb-aranyát, illetve az is először fordult elő, hogy magyar sportoló két egyéni távon is aranyérmet szerezzen ugyanazon a vb-n. Aztán vasárnap 1000 méteren nyert. Liu Shaoang, aki mind a 13 futamát megnyerte a kanadai városban, pályafutása ötödik és hatodik vb-aranyát gyűjtötte be, miután tavaly 500 méteren és összetettben nem talált legyőzőre.

Fotó: Árvai Károly

Shaoang korszakos klasszissá nőtte ki magát. Ötvenévente születik ilyen sportoló, s nem Magyarországon, az egész világon.

- mondta az nso.hu-nak Bánhidi.  "Láthattuk, mentálisan mennyire erős volt a pekingi olimpián, pedig az utazás előtt nem sokkal pozitív lett a koronavírustesztje, s a játékokon akadtak nehéz pillanataink. Montrealban ugyanezt látjuk, tapasztaljuk."

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.