RETRO RÁDIÓ

Végre Magyarországra jöhetett a magyar válogatott focista

Callum Styles
lm
Szerző
lm
Létrehozva2022. 03. 23. 09:40

Készül a debütálásra a magyar labdarúgó-válogatott újonca, az angol-magyar állampolgár Callum Styles. Behívója a szigetországban is felkapott téma lett, nemrég az egyik brit lap készített vele interjút.

Styles a Yorkshire Postnak adott interjút arról, hogyan is élte meg az elmúlt napok eseményeit. A 21 éves, legtöbbször szélső védőként bevetett játékos elmondta, két evvel ezelőtt tudta meg, hogy egyik nagymamája révén magyar vér is csörgedezik benne. Sajnos a magyar nagymamája már elhunyt, de Styles nagyszülője és magyar rokonai tiszteletére szeretne mindent beleadni a piros-fehér-zöld mezben.

Fotó: Instagram

Magyarországon még nem járt, pedig egyszer már közel állt hozzá:

A (2020-as) korlátozások előtt Budapestre terveztem menni a barátnőmmel. A szállást már le is foglaltuk, azonban néhány héttel az utazás előtt a bezárások miatt le kellett mondanunk az utat.

A Barnsley alapembere továbbá elmondta, bár a szoros mérkőzésnaptár miatt még nem volt ideje rendesen utánanézni a magyar csapat múltjának, de azt már tudja, az ötvenes évek válogatottja fantasztikus volt.

Fotó: Szabó Miklós / Nemzeti Sport

Styles izgatottan várja, hogy a topligákban futballozó csapattársaitól tanuljon:

Sok játékos játszik a Bundesligában, amely a világ egyik legjobb ligája, és a benne játszó játékosok is a világ legjobbjai közé tartoznak. Remélhetőleg ez rám is hatással is lesz, és sokat tudok majd tőlük tanulni, valamint fejleszteni a játékomat.

Angliában az elmúlt években többször csodagyerekként beszéltek róla, azonban a korosztályos válogatottakba végül nem hívták be. A Yorkshire Post „Anglia veszteségeként, Magyarország nyereségeként” hivatkozik Callum Stylesra. 

A balszélen játszó ballábas játékos mindenképpen komoly erősítés lehet, ugyanis tökéletesen beleillik Rossi szárnyvédős formációjába.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.