RETRO RÁDIÓ

Cseh László egy valamit titkol a babavárással kapcsolatban

Cseh László egy valamit titkol a babavárással kapcsolatban
rp
Szerző
rp
Létrehozva2022. 03. 30. 07:40

A kislány júliusban születik meg.

Hatalmas a boldogság, Cseh László édesapa lesz. A világbajnok úszó és felesége hét éven át próbálkoztak, eddig sikertelenül. Most azonban örömhírről számoltak be, Diát terhespocakkal fotózták le, Laci pedig  elárulta, júliusban kislányuk születik.

Fotó: Kovács Anikó / MTI

 Úgy tűnik, az úszó augusztusi visszavonulása után ismét fókuszba került a babaprojekt, mert Dia márciusban már kerek pocakkal jelent megy egy nyilvános rendezvényen. Cseh Laci közel 40 hallgató előtt tartott élménybeszámolót egy ráckevei szállodában, és ott is elújságolta az örömhírt. Az egyik vendég a Borsnak beszélt az esemény részleteiről.
 

"Sok új dolgot hallottunk Laciról, a magánéletéről és a pályafutásáról" – mondta a lapnak az olvasó.

Az est végén színpadra hívták Diánát is, aki persze sugárzott a boldogságtól. Elmesélték, hogy végre szülők lesznek, nyárra várják a kisbabájukat. A hölgyet virágcsokorral köszöntötték, lerítt róla, hogy éppen élete legboldogabb napjait éli 

– mesélte a helyi Duna Relax szálloda egyik vendége.
A Bors megkereste az úszót, aki talán babonából egyelőre nem árult el bővebb részleteket a gyermekáldásról.

Fotó: Pozsonyi Zita / Nemzeti Sport

"Való igaz, végre szülők leszünk. Júliusban kislányunk születik majd. Már a nevét is kiválasztottuk, azt azonban egyelőre nem szeretném elárulni" – árulta el minden idők egyik legnagyobb magyar úszózsenije.
 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.