RETRO RÁDIÓ

Ebből baj lesz, visszatérhet a korábbi botrányos bajnokság

Ebből baj lesz, visszatérhet a korábbi botrányos bajnokság
lm
Szerző
lm
Létrehozva2022. 03. 02. 14:20

Lassan egy éve annak, amikor 2021. április 19-én, 12 európai topcsapat Florentino Pérezzel, a Real Madrid elnökének vezérletével az egész világot sokkoltál azzal, hogy elindítják az európai Szuperligát, ezzel tiltakozva az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) igazságtalan pénzelosztási rendszerével szemben.

Az ötletet rekordidő alatt világszerte hatalmas elutasítás fogadta, végül három nap múlva, április 21-én a hat érintett angol klub (Manchester City, Manchester United, Liverpool, Chelsea, Tottenham, Arsenal) bejelentette, a Szuperliga miatt őket érhető szankciók miatt kiszállnak a kezdeményezésből, nem sokkal később pedig gyakorlatilag mindenki elhagyta a süllyedő hajót.

Azonban a The Telegraph értesülései szerint a Juventus, a Real Madrid és a Barcelona továbbra sem engedte el a sztárbajnokságot, Agnelli pedig csütörtökön nyilvánosan fogja bemutatni az új Szuperligát.

Tavaly Florentino Pérez volt a főkolompos. Fotó: AFP

Az egyik legnagyobb változtatás a kvalifikáció lenne, ugyanis nem állandó tagok lennének, hanem a hagyományos bajnoki kvalifikáció mentén juthatnak be a csapatok a mezőnybe. Az biztos, hogy az angol csapatok a Premier League új, szigorúbb szabályváltoztatásai miatt nem fognak semmilyen ilyen kezdeményezésben részt venni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.