Döbbenet, templomkertben találtak rá az olimpiai bajnokra

Az idén lesz ötven éve, hogy olimpiai aranyat nyert Gedó Görgy ökölvívó az 1972-es müncheni játékokon. Később, az olimpiai bajnoki cím mellé még két Európa bajnoki nyerő bunyós eltűnt a reflektorfényből, s most, az ötvenéves arany okán is kérdeztük: hová tűnt, mi van vele?

- Valóban kicsit árnyékban vagyok, de nem tűntem el – mondta a Ripost7-nek a legendás bajnok. - Hatodik éve már, hogy az ökölvívó-szövetség szakfelügyelőjeként járom az országot. Edzéseket nézek, természetesen ringen kívül maradok, de ha az edzők kíváncsiak a véleményemre, elmondom nekik, mit láttam. Képben vagyok a magyar ökölvívással kapcsolatban.

- És milyen az a kép?

- Vegyes, de van néhány tehetséges bunyósunk. Kevesebb, mint egykoron, de ez természetes, más az életünk, mások a lehetőségek, az életkilátások a ma gyerekei számára.

- Milyen kilátások vártak egykoron egy templomkertben talált gyerek számára?

- Sivárak, bár azért jobbak, mint amilyenek egy talált gyereknek akkoriban kijutott. Valóban a Dunakeszin található zsinagóga lépcsőjéről hoztak el csecsemőként, és a nevelőszüleimtől mindent megkaptam, és őket hívtam édesanyámnak meg édesapámnak. Ők neveltek fel. Tizennyolc éves koromig Békéscsabán, náluk nevelkedtem. Ugyan nem kényeztettek, de sok szeretetet kaptam. Akkoriban ahogy a legtöbb srác, én is focizni kezdtem. Békéscsabán, az Előrében hátvédet játszottam, ám amikor a salakos pályán mezítláb futtatott az edző, azt mondtam, köszönöm, én ebből nem kérek. Visszajöttünk Pestre, és én a Magyar Hajó- és Darugyárban dolgoztam hegesztőként. Igaz, a sport mocorgott bennem, tanúim vannak rá, hogyha megkérdeztek, mi szeretnék lenni, azt válaszoltam, hogy talán olimpiai bajnok is lehetnék. Ez úgy 1964-65-ben lehetett.

- Aztán beteljesült az álom, olimpiai bajnok lett. Eleve esélyesként utazott Münchenbe?

- Nem foglalkoztam én esélyekkel. Úgy voltam vele, hogyha valaki jobb nálam, az előtt fejet hajtok. Nem volt ugyan könnyű, de sikerült.

- Aztán az olimpiai bajnok mégis méltatlan helyzetbe került: néhány évvel később kiült a Hősök terére cipőt pucolni. Mi vezetett odáig?

- Az, hogy úgy éreztem, olimpiai bajnokként nem becsültek meg. Életem egy darabját, szívemet, izzadságomat adtam a hazáért, s úgy voltam vele, hogy valamiféle megbecsülést én is érdemelnék. Egy óra munkaidő-kedvezményem volt, és havi kétezer-kettőt kerestem.

- Mit kapott az olimpiai aranyért?

- Ötvenezer forintot és a Munkaérdemrend arany fokozatát. Emellé talán néha éreztem a szurkolók szeretetét. Bár néha belém kötöttek. Egyszer az 55-villamoson egy nagydarab férfi, minden előzmény nélkül lökdösődni kezdett. Megkérdeztem, mi baja velem, miért lökdös. Ő meg rögtön ütött volna. Elkaptam a kezét, és mondtam neki, a következőt én fogom ütni. Szerencsére nem volt szükség a jobbcsapottomra. Nem, nem ismert fel, legfeljebb valami elszántságot olvasott ki a szememből.

- Akkor Gedó Györgyben örökre bent maradt egy ütés.

- Meg még jó néhány. Sajnálom, hogy nem voltak tanítványaim, de mit tegyek, így alakult.

- És  a magánélete, az hogy alakult?

- Volt két feleségem. Az első házasságomból van egy fiam, ő 49 éves, a második házasságból pedig egy lány és egy srác született. A lányoméknál most várjuk a második unokát, az első egy tündéri kislány.

- Gondolom, nem bánta volna, ha a fia vagy az unokája követi a ringben.

- Hát, ezt, ha nem megy magától, csak drillel lehet elérni. Az meg nem az én műfajom. Igazából csak azt szeretném, hogy a gyerekeim és unokáim egészségben boldogságban éljenek, a bokszban pedig jó lenne már megint egy magyar csillag. Vevő van rá, csodálatosak a szurkolóink, és még a tehetség sem hiányzik. Legfeljebb a hit és az elszántság hiánycikk, az pedig némi fanatizmussal beszerezhető.