RETRO RÁDIÓ

Óriási örömhír, szívátültetése után hazatért Fazekas Róbert

Óriási örömhír, szívátültetése után hazatért Fazekas Róbert
sk
Szerző
sk
Létrehozva2022. 01. 22. 11:20

A diszkoszvető elárulta, hogy érzi most magát.

Fazekas Róbert a sporton kívül is nagy küzdő. Az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes diszkoszvető december 16-án esett át életmentő szívátültetésen. Hetekig a városmajori szívklinikán gyógyult, de január 6-án szabad jelzést kapott, s hazaköltözhetett családjához Szombathelyre. Persze most is a legfontosabb a biztonság.

„Kezdjük azzal, hogy jól vagyok, napról napra erősebb. Már csak kontroll-vizsgálatokra kell visszajárnom a klinikára” – mondta a Borsnak a 46 esztendős atléta. „Az otthonomban kipakoltak egy szobát, azt használom steril helyiségként. Egy barátom nanotechnológiás fertőtlenítéssel kitakarította, így teljes biztonságban vagyok.”

Fotó: Nemzeti Sport

Fazekast egyedül az bántja, hogy hónapok óta nem ölelhette magához kislányát, Rékát.

„Végre nem csak videón, vagy telefonon tudunk egymással beszélni. Ott élnek velem a lakásban, a közös helyiségekben pedig maszkot viselünk. Ez a legfontosabb most, hogy ne fertőződjek meg és még a nátha is elkerüljön.”

Fazekas már a kórházban, nem sokkal a műtétje után is sétált a folyosókon vagy a kertben, most azonban már egyre többet vállal. Napi 2-3 kilométert is elbír az új szívével, persze csakis addig, amíg kényelmes és nem fárasztó számára a fizikai megterhelés.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.