Létrehozva: 2021.12.26.

„Felnevelhetem drága kislányomat” – szívszorító vallomás, újjászületett a magyar sportoló

Fazekas Róbert diszkoszvető Németországból kapott új szívet.

Hosszasan beszélt egy héttel ezelőtti szívátültetéséről Fazekas Róbert Európa-bajnok diszkoszvető. A 46 éves atléta két és fél hónapig várt új szívre a városmajori klinikán. Az ünnepeket is ott tölti, ha minden jól megy, akkor januárban engedik haza. Most az SzPressnek beszélt az elmúlt hónapokról.

„Az a 25 év, amit versenyzőként éltem meg, megedzett, de előre is hozta azt a napot, amikor már csak a szívtranszplantáció mentheti meg az életemet. Nem kizárt, hogy civil emberként megöregedve csak 60 vagy 70 évesen szorultam volna az életmentő műtétre, de ennek most már igazán nincs jelentősége. Nincs fontosabb annál, mint hogy túl vagyok a szervátültetésen, már lábadozok, jövök-megyek a klinika folyosóján, és egy negyedórás óvatos sétára is elindulhattam” –számolt be az SzPress Hírszolgálatnak Fazekas Róbert.

A sportoló örül annak, hogy 46 évesen új lehetőséget kapott, úgy érzi, újra megszületett.

„A műtétben résztvevő orvosok egyike azt mondta nekem, hogy számára is meglepően gyorsan kezdhettek hozzá az ébresztésemhez, mert másokkal ezt csak egy vagy két nap után tehetik meg – folytatta Fazekas, aki továbbra is a városmajori klinika betege. – Én meg úgy látom a dolgokat, hogy életem első esélyét 46 évvel ezelőtt kaptam, amikor a világra jöttem, a másodikat pedig most, amikor új szívet kaptam. Hálás vagyok mindazoknak, akik segítettek rajtam, és most azon fáradoznak, hogy gyógyult emberként engedhessenek haza. Még sokáig szeretnék élni, a családom és a barátaim társaságában lenni, és most már abban is biztos lehetek, hogy felnevelhetem drága kislányomat, a 9 esztendős Rékát.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát