Létrehozva: 2021.11.25.

Turi-botrány: továbbra is várnak Cseh Lászlóékra

A edző minden tisztségéről lemondott, mi lesz így a bizottsággal?

Mint arról beszámoltunk, csütörtök délelőtt lemondott az összes posztjáról az úszószövetségben Turi György. A szakember elnökségi tagja, szakmai alelnöke és az edzőbizottság vezetője volt a testületben, azonban a sorozatos vallomások után felfüggesztették tagságát.

Turi György
Fotó: Magyar Nemzet

Az ügyben létrehozott bizottság a lemondás ellenére továbbra is működik majd, Wladár Sándor szövetségi elnök szerint fel kell tárni minden kérdéses ügyet.

„Semmiképp sem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy bármit is a szőnyeg alá kívánunk söpörni. A bizottságtól nem csupán az aktuális ügy kivizsgálását várjuk, de olyan ajánlások megtételét is, amelyek még komolyabb garanciákat adnak a felelősök megtalálására, a fiatal sportolók védelmére, illetve, ami szintén nagyon fontos, az áldozatok megsegítésére is” – nyilatkozta Wladár Sándor.

Wladár hozzátette, azok, akik Turiról beszéltek – többek között Cseh László, Szepesi Nikolett, Dara Eszter, Kozma Dominik – továbbra is megjelenhetnek vallomásukkal a testület előtt. Kötelezni erre nem tudják őket, de szeretnék, ha ezzel is támogatnák a munkájukat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját