RETRO RÁDIÓ

Sikeres volt a sportnap, az államtitkár is focicsukát húzott

sk
Szerző
sk
Létrehozva2021. 09. 14. 14:30

Az agráriumban dolgozók esetében is elengedhetetlen a jó fizikai állapot.

Sikeres volt a VII. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége! Az agráriumban dolgozók esetében is elengedhetetlen a jó fizikai állapot – a szektorban tevékenykedők pedig ezúttal is bizonyítottak. A Tatai Olimpiai Központban az ország több pontjáról érkeztek sportolni és kikapcsolódni vágyó állatorvosok, szőlészek, borászok, agrármérnökök, kertészmérnökök, erdőmérnökök és vadászok.

Dr. Bándy Pál főszervező szerint idén is népszerű volt az esemény a fiatalok körében. „Jó látni, hogy az egyetemisták is fontosnak tartották azt, hogy futócipőt húzzanak, vagy éppen sárkányhajóba üljenek Tatán. Ezúttal asztaliteniszben, fogathajtásban, futásban, kispályás labdarúgásban, parkröplabdában, sárkányhajóban streetballban és teniszben mérhették össze tudásukat az indulók.” – mondta dr. Bándy Pál.

Az indulók között ott volt az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára is. Dr. Szinay Attila focicsukát húzott, és végigfocizta a napot.

„Egy dologról nem szabad megfeledkeznünk. Akik ezúttal sportoltak, azok a hétköznapokban is rendszeresen mozognak, és ez nagyon fontos. Ez a rendezvény amellett, hogy sportolási lehetőséget nyújt, közösségépítő is. Valójában itt hivatásrendek találkoztak, mérnökök, állatorvosok, egyetemisták, minisztériumi dolgozók, akik lehet, hogy távoli munkakapcsolatban vannak, de ezúttal egy pályán voltak” – hangsúlyozta az államtitkár.

A rendezvénynek idén két fővédnöke volt. Elvállalta a felkérést dr. Nagy István agrárminiszter, valamint ugyancsak fővédnök volt dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.