Létrehozva: 2021.07.29.

Dráma az uszodában, megszólalt Hosszú Katinka

Az úszónő befejezte a tokiói szereplést, egyelőre szűkszavúan reagált a történtekre.

Hosszú Katinka nem jutott tovább az előfutamokból a tokiói olimpia 200 méteres hátúszásában. A számban Rióban ezüstérmet szerzett úszó összesítésben mindössze a 20. helyet szerezte meg 2:12.84-es idővel. Az úszónő emellett egy ötödik és egy hetedik helyet szerzett Tokióban, a 200 pillangón pedig a rajt előtt lemondta az indulást.

Nem az ő olimpiája volt
Fotó: MTI

„Odaálltam, nekimentem, de ez valóban már csak szenvedés volt. Egyértelmű, hogy az egész felkészülésemből az hiányzik, ami korábban a kulcs volt: a versenyzés. Én erre álltam be hosszú évek óta, és hiába próbáltuk ezt mással helyettesíteni, egyszerűen nem sikerült úgy. A gyorsasági állóképességet mindig a versenyeken szereztem meg, és az most megállapítható, hogy ez most nincs meg: akárhogy is variáltam az úszásokat, a vége ugyanaz lett. Most tartok egy kis szünetet, végigveszem, mi miért történt, aztán az ISL-szezonban visszatérek a medencébe.” - mondta a futam után a bajnoknő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tényleg a hunoktól származunk? - megszólal a Magyarságkutató Intézet

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda