RETRO RÁDIÓ

Óriási botrány, Sidi Péter betört a csapattársa szobájába

Sidi Pétert felfüggesztették
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 05. 12. 19:40

A Magyar Sportlövők Szövetsége felfüggesztette Sidi Péter versenyzői jogát, erről az elnökség adott ki közleményt.

„A Magyar Sportlövők Szövetsége fegyelmi eljárás megindítását rendeli el Sidi Péter sportlövővel szemben a Fegyelmi Szabályzat 2. §. (e) pontjába ütköző cselekményének alapos gyanúja miatt, és egyben az Elnökség úgy döntött, hogy fegyelmi határozat meghozataláig terjedő időre a sportlövő sporttevékenység folytatása alól felfüggeszti Sidi Péter sportlövőt„ – olvasható a közleményben.

Sidi Pétert felfüggesztették (Fotó: MTI / Kovács Tamás)

Az Elnökség a 2021. május 10-én felállított Fegyelmi Bizottságot bízza meg jelen ügyben történő fegyelmi eljárás lefolytatásával. Indokolás:

2021. május 10-én Péni István sportlövő bejelentette: „Az idei évben, 2021. március 18. és 29 között az ISSF World Cup Rifle/Pistol/Shotgun elnevezésű verseny során 2021. március 18. napján kétséget kizáróan részemről nem beazonosítható személy jogtalanul behatolt a Vivanta by taj Surajkund Hotelben lévő szállásomra, valamint ott mintegy 45 percen keresztül bent tartózkodott. Ennek alátámasztására küldöm a T. Elnök Úr részére a Hoteltől kikért biztonsági kamera felvételeit. A felvételen jól látható, hogy édesapámmal 10 óra 30 perc előtt pár perccel elhagyjuk a szobánkat, majd azt követően bezárjuk azt és ellenőrizzük az ajtó zárt állapotát. (Ezt követően édesapámmal a hotel elől 10 óra 30 perckor induló járattal a verseny helyszínére mentünk.) Látható továbbá, hogy az ismeretlen személy 2021. március 18. napján 10 óra 36. percében megy a szobám felé, oda bemegy, majd onnan 11 óra 21. percében távozik. A fentiek vonatkozásában kifejezetten rögzíteni kívánom, hogy egyetlen személy számára sem adtam sem én, sem édesapám engedélyt arra, hogy a szobánkba bemenjen, vagy ott bent tartózkodjon. Továbbá erre senkit nem kértünk meg, senkit nem bíztunk meg, ezen esetről is a biztonsági kamera felvételének megszerzéséig tudomásunk sem volt. Meglátásom szerint a felvételen szereplő személyről a ruházata és a kinézete alapján feltételezhető, hogy a magyar delegáció tagja volt.” A Magyar Sportlövők Szövetségének Elnöke a Fegyelmi Bizottságnak megküldte a levelet, a Fegyelmi Bizottság a levél és a videófelvétel tanulmányozás után jelezte a Szövetség Elnöke felé, hogy szükséges a Fegyelmi Bizottságnak a Magyar Sportlövők Szövetségének elnökségi határozattal történő felhatalmazása arra, hogy a felvételen látható Sidi Péter sportlövővel szemben a fegyelmi eljárást megindítsa.

A szövetségnél hozzátették, mivel folyamatban lévő ügyről van szó, a vizsgálat lezárultáig a szövetség nem kíván nyilatkozni – írja az Origo.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.