Létrehozva: 2021.05.19.

Kubatov Gábor: Szerhij Rebrov felmondott a Ferencvárosnál

A klub nem véletlenül keres új vezetőedzőt.

Mint arról beszámoltunk, Ausztriából érkezhet a Ferencváros focicsapatának új vezetőedzője. A klub nem véletlenül keres trénert, nagyon úgy tűnik, hogy Szerhij Rebrov nem marad. Sőt, már februárban jelezte, hogy távozna.

„Az a mostani legnagyobb problémánk, hogy Szergej Rebrov február 10-én felmondott a Ferencvárosnál. A menedzserén keresztül csak annyit közölt, hogy az év végén szeretne távozni, és keressünk új edzőt. Ez váratlanul ért. Eszem ágában sem volt váltani, és nem is tudok arról, hogy a klubon belül bármilyen áthidalhatatlan ellentét lett volna az edző és a menedzsment között. Felelős vezetőként nem tehetem meg, hogy a csapat itt álljon egy BL-selejtező előtt edző nélkül. Körülnéztünk a piacon, és már vannak lehetséges jelöltjeink” – nyilatkozta Kubatov Gábor, a Fradi elnöke az Origónak.

Kubatov Gábor

Kubatov Gábor nem véletlenül szerette volna, hogy maradjon az ukrán. Három bajnoki címet szerzett vele a csapat, amely szerepelt az Európa-liga és a BL főtábláján is.

„Azt hittem, hogy a megbecsülésünket legalább anyagilag kifejezzük, mert Rebrov európai szinten is nagyon jól keresett. Mi mindent megtettünk azért, hogy ő sikeres legyen. Egy zseniális edző, olyan, amilyenre mindig is vágytam, de el kell fogadnom a döntését.”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek