Létrehozva: 2021.04.02.

A Puskás Akadémiához igazolt Istenes László

Istenes László két olyan területet ötvözhet, amelyekben a legjártasabb és legtapasztaltabb, a sportot és a kommunikációt.

A Mokka műsorvezetője, Istenes László boldogan osztotta meg rajongóival az örömhírt, miszerint felkérték a felcsúti Puskás Akadémia kommunikációs vezetőjének. A televíziós munkáját és az új feladatát tökéletesen össze tudja majd egyeztetni.

„Óriási szakmai megtiszteltetés és öröm ért. Felkérést kaptam egy olyan feladatra, amely ötvöz két, számomra nagyon fontos, általam nagyon szeretett területet. Kettő olyat, amelyekben talán a legjártasabb és legtapasztaltabb vagyok. Ezen területek egyike a sport, azon belül is a labdarúgás, a másik pedig a kommunikáció. A labdarúgással gyerekkorom óta versenyszerűen, a kommunikációval több, mint három évtizede foglalkozom. A kettő elegye pedig bízom benne, hogy igazi hazai pálya lesz számomra, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nagy örömmel és tisztelettel fogadtam el a PUSKÁS AKADÉMIA felkérését a vezetői feladatra” – írta a közösségi oldalakon a büszke Istenes.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Istenes László (@isteneslaci) által megosztott bejegyzés

Az új kollégát a Puskás Akadémia is bejelentette.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek