RETRO RÁDIÓ

Búcsú: eltemették az erdőből előásott magyar focistát

Búcsú: eltemették az erdőből előásott magyar focistát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 03. 12. 20:30

Tegnap Soltvadkerten eltemették a volt focistát, Katzenbach Imrét.

Szűk családi és baráti körben szülőhelyén, Soltvadkerten vettek végső búcsút református szertartás szerint az MTK-val kétszeres bajnok és kupagyőztes Katzenbach Imrétől.

Az adócsalási ügybe keveredett férfi 2009. szeptember 28-án, nem sokkal a 45. születésnapja után tűnt el, a rendőrség pedig 11 évvel később, 2020. október 23-án bukkant rá a földi maradványaira a baranyjenői erdőségben elásva. Nem messze a megölésével gyanúsított korábbi barátja és üzlettársa, H. Attila gödrei vadászbirtokától.

Fotó: Bors

Imre több cége ügyvezetőjeként maga is gyanúsítottja volt az Eclipse-ügyként elhíresült, tízmilliárd forintos pénzmosási és hárommilliárd forintos adócsalási bűncselekménynek. Eltűnése előtt már rettegésben élt, nagyon féltette a családját, sőt egy nyilvánosságra került levélben arról panaszkodott, hogy meg akarják ölni. Azt is kifejtette, hogy a fenyegetettsége hátterében a társa, H. Attila áll, akit 2017-ben az Eclipse-per másodrendű vádlottjaként jogerősen több mint négy év börtönbüntetésre ítéltek, és jelenleg is Szombathelyen ül a rácsok mögött.

A krimibe illő történet itt azonban egy egészen elképesztő, személyes drámával bonyolódik tovább. A részletek a szombaton megjelenő Bors napilapból derülnek ki.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.