Létrehozva: 2021.02.10.

„Élvezem a napsütést, miközben otthon esik a hó” – élete sikerét érte el Fucsovics Márton

A magyar sportoló maratoni csatában győzte le a korábbi bajnokot.

Megtört a jég, a teniszező Fucsovics Márton világszenzációt produkált az ausztrál Grand Slam-tornán. A jelenlegi legjobb magyar játékos a második fordulóban a torna korábbi győztesét, a svájci Stan Wawrinkát verte maratoni csatában. A 7:5, 6:1, 4:6, 2:6, 7:6 (11–9)-es siker után Marci a magyaroknak is üzent.

„Most úgy érzem, meghalok két ötszettes meccsel a hátam mögött, de nagyon boldog vagyok. Köszönöm a támogatást, amit Magyarországról kaptam, éreztem az otthoniak szeretetét. A végét nehezen tudom felidézni, hosszú meccs volt, nagyon sok ponttal. Éreztem, hogy a második szett után vissza fog jön Stan, aki mentálisan nagyon erős játékos, nagy bajnok. Az ötödik szettben más mentalitással mentem ki, megpróbáltam minél több labdamenetet a hálónál befejezni. Bírtam erővel, ez a sok munkának köszönhető, no meg az edzőimnek, a stábomnak, akik mind-mind remek szakemberek. Nagyon keményen edzettünk, megérdemeltük ezt a sikert. Mindig túléltem itt az első fordulót, kétszer voltam nyolcaddöntős, most ott vagyok a harmadik körben. Ki merem jelenteni: ez a kedvenc Grand Slam-tornám! Ma és holnap megpróbálom kipihenni magam és készülni a következő meccsre, közben élvezem a napsütést, mert megtehetem, miközben otthon, Magyarországon esik a hó”nyilatkozta Fucsovics.

A következő körben sem lesz könnyű ellenfele magyar fiúnak, akire a kanadai Milos Raonic vár. Talán vele szemben is eléri Fucsovics Márton a világszenzációt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség