RETRO RÁDIÓ

„Vezérnek kevés” – ezért fokozták le a magyar sztáredzőt

Danyi Gábor;
SK
Szerző
SK
Létrehozva2021. 01. 14. 05:40

A Győr mestere sorra bukta posztjait: nyártól már nem ő a világ legjobb csapatának a mestere, s a női válogatottban is lefokozták másodedzővé.

2019-ben még veretlenül nyert Bajnokok Ligáját a Győrrel, decemberben pedig Elek Gáborral közösen irányította a női válogatottat az Eb-n Danyi Gábor. Mindenki arról beszélt, az ő kezében jó helyen vannak a csapatok, aztán két hét alatt nagyot fordult vele a világ. Előbb bejelentették, hogy nyártól már nem ő lesz a győriek mestere – egyúttal a Siófokhoz igazol –, majd ha ez nem lett volna elég, a válogatottnál is lefokozták. Mostantól már „csak” segítője Elek Gábornak, aki hivatalosan is kapitány lett. Internetes fórumokon azt hallani, hogy nem tudott szót érteni a Győr norvég világsztárjaival, ezért hosszútávon nem garantált többszörös BL-győztes sikersorozata.


MTI/Krizsán Csaba

„Jelenleg az a legfontosabb számomra, hogy befejezzem azt, amit elkezdtem. Mindent megteszek azért, hogy a Győri Audi ETO KC-val a lehető legsikeresebben zárjuk le ezt a szezont” – mondta Danyi Gábor, aki jelezte, nyárig nem kíván a Győrben történtekről beszélni.

Az ügy akkor lett pikáns, amikor a szövetség bejelentette, megváltozik a hierarchia a női válogatottnál. Az eddig egymás mellett dolgozó párosból Elek Gábor kapitány, Danyi segítő lesz. „Szakembernek jó, de vezérnek kevés. Nem ért annyira a lányok lelkéhez, mint amennyire kellene. Ezen a szinten tökéletes másodedző” – nyilatkozta lapunknak egy neve elhallgatását kérő informátor. A válogatottnál az időzítés mindenképpen furcsa, ugyanis márciusban sorsdöntő olimpiai selejtező vár az együttesre. A decemberi Eb-n gyengén szereplő gárdához Kína, Oroszország és Szerbia utazik Győrbe, a négyesből az első két hely ér olimpiai kvótát.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.