RETRO RÁDIÓ

Majdnem zárt kapu, kétszáz ember előtt focizik a válogatott

Majdnem zárt kapu, kétszáz ember előtt focizik a válogatott
SK
Szerző
SK
Létrehozva2020. 11. 11. 06:45

A helyszínen csak technikai, illetve hivatalos személyzet lehet ott, szurkolók nem.

A kormány rendelete után az előzetesen várt 20 ezer helyett csak tucatnyian lehetnek ott csütörtök este a Puskás Arénában. A Magyarország-Izland meccs még így is az év meccse, hiszen a siker azt jelentené, hogy hazai pályán – akár már szurkolók előtt is – focizhatunk a kontinenstornán.

Fotó Török Attila Nemzeti Sport Puskás Aréna

Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor is úgy látja, ebben a helyzetben el kell fogadni a döntést.

Látva a járványügyi helyzet hazai alakulását, nincs olyan szigorú intézkedés, amely ne lenne indokolt annak érdekében, hogy meggátoljuk a járvány terjedését és emberéleteket óvjunk meg. Egészen más lenne 20 ezer ember előtt megvívni a csütörtöki összecsapást, de úgy gondolom, hogy hozzánk hasonlóan a szurkolók nagy része is elfogadja az intézkedéseket” – nyilatkozta Csányi Sándor aki hozzátette, a drukkereknek visszafizetik a belépők árát. Ez nem jelenthet gondot, az igazán fájó a közösségi élmény elmaradása.

Három zárt kapus meccs vár a játékosokra

Információnk szerint közel kétszázan lehetnek ott a stadionban. A két csapaton, valamint a stábon kívül szövetségek néhány fős delegációja, a hivatalos ellenőrök lesznek a lelátón, mellettük a biztonsági és egészségügyi személyzet, valamint a labdaszedők láthatják élőben a meccset a stadionban.

A szurkolóknak marad az M4 Sport, sőt, a drukkerek ezúttal a kocsmákban sem tudnak együtt szurkolni. Győzelem esetén a négy évvel ezelőtt látott tömegek sem lephetik el az utcákat a kijárási korlátozás miatt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.