RETRO RÁDIÓ

Szomorú hírt közölt egy bennfentes Michael Schumacher állapotáról

Szomorú hírt közölt egy bennfentes Michael Schumacher állapotáról
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 10. 26. 18:30

Mister Boxutca diplomatikusan ugyan, de utalt Schumi hogylétére.

Közel hét éve szenvedett súlyos síbalesetet Michael Schumacher, akinek az egészségi állapotáról azóta szinte semmit sem árul el a családja. A szakmai berkeken belül persze akad néhány beavatott. A szűk körbe tartozik Kai Ebel is, akinek konkrét információk helyett sejtetni engedte, hogy valamit tud. A legendás Forma-1-riporter – ahogy emlegetni szokták a helyszíni tudósításai miatt: Mister Boxutca – Schumi sikerei idején szinte napi kapcsolatban volt a világsztárral, akinek a hogylétével kapcsolatban most kitérő, mégis sokatmondó szavakkal beszélt.

Michael Schumacher 2006-ban
Fotó: AFP

„Leginkább azt mondanám, hogy nincs jól. Ha igazán javulna az állapota, ha jelentős előrelépés lenne tapasztalható az állapotában, akkor arról tudnánk. Akkor nem lenne ok hallgatni róla. Számomra ez azt jelenti, hogy sajnos nincs fejlődés, úgyhogy csak a reménykedés marad. Máskülönben már hallottunk, láttunk, észrevettünk volna valamit”

- mondta Ebel a Bild-videobeszélgetésben az otthonában ápolt Schumacherről.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Kai Ebel (@kai_ebel) által megosztott bejegyzés,

Anno testközelből kísérte végig a teljes pályafutását. Közeli, már-már baráti munkakapcsolatba kerülve több százszor interjúvolta meg.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Kai Ebel (@kai_ebel) által megosztott bejegyzés,

Bár a szavai csak következtetésnek tűnnek, nyilván nem csak a levegőbe beszél.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Das waren immer echte #highlights @michaelschumacher #michaelschumacher #grid #f1 @scuderiaferrari #bestdays @rtl_formel1

Kai Ebel (@kai_ebel) által megosztott bejegyzés,

Kai Ebel 29 év után éppen a hétvégi Portugál Nagydíjon búcsúzott el a német RTL F1-közvetítéseitől.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.