RETRO RÁDIÓ

Hivatalos: Messi nem megy sehova

(SP)FRANCE-PARIS-SOCCER-BALLON D'OR 2019 AWARDS
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2020. 09. 04. 19:04

Egy interjúban maga az argentin klasszis jelentette be, hogy egyelőre nem hagyja el a Barcelonát.

Az elmúlt évek legnagyobb visszhangot kiváltó átigazolási ügye a végéhez ért. Lionel Messi marad ott, ahol egész profi pályafutását töltötte. Egy idényig még biztosan.

„Az igazán drámai volt, amikor elmondtam a feleségemnek és a gyermekeimnek, hogy távozni szeretnék a klubtól. Mindenki sírni kezdett, a gyerekek nem akartak elmenni Barcelonából, nem akartak iskolát váltani” – kezdte a goal.com-nak adott interjúját Lionel Messi.

Fotó: Northfoto

„Én messzebbre néztem, a célom az volt, hogy szeretnék a legmagasabb szinten versenyezni, címeket nyerni, versenyben lenni a Bajnokok Ligájában. Lehet nyerni vagy veszíteni, de mindig versenyben kell lenned. Vagy legalább ne essünk úgy szét, mint ahogy azt Rómában, Liverpoolban és Lisszabonban tettük. Mindez arra késztetett, hogy elgondolkodjak a távozáson, amelyet meg is akartam tenni.”

Az argentin klasszis elmondta, Josep Maria Bartomeu, a Barcelona elnöke hiúsította meg a tervét, azaz a sportvezető miatt nem tudott távozni a katalán klubtól.

„Azt hittem, sőt biztos voltam benne, hogy szabadon eligazolhatok, mivel az elnök korábban mindig azt mondta, hogy a idény végén eldönthetem, maradok-e vagy sem. A klubvezetők viszont azt állítják, hogy június 10-e előtt nem mondtam, hogy távozni szeretnék – annak ellenére, hogy ez a borzalmas koronavírus-járvány az egész idényt megváltoztatta, és akkor még zajlott a La Liga is. Az elnök kijelentette, hogy csak akkor távozhatok, ha valamelyik klub kifizeti a játékjogomért a szerződésemben szereplő 700 millió eurós kivásárlási árat. De ez elképzelhetetlen. Ez az oka, hogy maradok, és a Barcelonánál folytatom a pályafutásomat.”

Messi elárulta, akár bíróságra is vihette volna az ügyet, ám ezt nem akarta, ezért inkább úgy döntött, hogy a következő idényben még marad a klubnál.

„Volt egy másik út, mehettünk volna a bíróságra is. De én soha nem mennék a bíróságra a Barca ellen, mert ez az a klub, amelyet szeretek, és amelyik mindent megadott nekem az érkezésem óta. Ez életem klubja, mindent itt értem el. A Barca mindent megadott nekem, én pedig mindent megtettem a klubért. Sosem jutott eszembe, hogy bíróságra menjek a Barca ellen.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.