Létrehozva: 2020.08.16.

Magyar gyermekeken segítenek a rangos kézilabdatornával

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) valamint a BioTechUSA jótékonysági felkészülési kézilabdatornát rendez jövő pénteken és szombaton.

Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján kiderült, hogy négy élvonalbeli női csapat – Békéscsabai Előre NKSE, Kisvárda Master Good SE, MTK Budapest és az ötletgazda DKKA – vesz részt a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnokban sorra kerülő tornán – számolt be róla az MTI.

Fotó: DKKA

Az együttesek a koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került családok sportoló gyerekeinek támogatására fogtak össze, ezért saját készleteikből sportfelszereléseket ajánlanak fel olyan gyermekeknek, akiknek családja számára gondot jelent a rendszeres testmozgáshoz szükséges ruházat, vagy egyéb kiegészítők megvásárlása. Az összegyűlt sportfelszereléseket a rendezvény fővédnökségét ellátó Sportszervezetek Országos Szövetsége (SOSZ) juttatja el a rászorulókhoz.

„Sportvezetőként tudom, hogy az egyesületek raktárában mindig akad felesleg. Elsősorban sportruházat, maradékok egy-egy kollekcióból, bontatlanul. Ezek egyesületi szinten ugyan már nem használhatók, hiszen nincs belőlük egy egész csapat számára elegendő egyforma, azonban jó minőségű, márkás darabok, melyek tökéletesen alkalmasak és ideálisak arra, hogy abban gyerekek, fiatalok járjanak edzeni”

– mondta Mátyás Gábor, a SOSZ elnökségi tagja, a Dunaferr SE elnöke és a DKKA ügyvezetője.

Gurics Attila, a DKKA menedzsere ismertette, hogy a sorsolás megtörtént, ennek értelmében a tornát jövő pénteken 16 órától a Kisvárda KC-MTK Budapest mérkőzése nyitja, ezt követi a Békéscsabai Előre NKSE-DKKA összecsapása. A második napon előbb a harmadik helyért mérkőznek meg az első nap vesztes csapatai, a tornát pedig a döntő zárja.

A torna költségeit teljes egészében a rendezvény névadója és főtámogatója, a BioTechUSA állja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját