RETRO RÁDIÓ

Budapest vagy Kispest? Két néven focizik tovább a Honvéd

Budapest vagy Kispest? Két néven focizik tovább a Honvéd
vav
Szerző
vav
Létrehozva2020. 08. 07. 10:30

Különös kettősség, más szerepel a régi-új címeren, és más a klub nevében.

A klub megalapításának hétfői, 111. évfordulóján jelentették be: megváltozik a Budapest Honvéd címere.

Fotó: honvedfc.hu

A régi-új logó feliratával szemben a név nem lesz újra Kispest-Honvéd – szögezte le a szerdai szurkolói ankéton az egyik tulajdonos.

Közzétette: Budapest Honvéd FC2020. augusztus 6., csütörtök

Mendelényi Dániel (a fenti fotón balra, Kun Gábor ügyvezető mellett) a nagy érdeklődés mellett megtartott ankéton a szurkolók kérdésére elmondta: a klub neve marad Budapest Honvéd FC. Az elnevezés megváltoztatása nem szerepel a tervek között, erre a már bejáratott márkanévre építenek a továbbiakban is.

Közzétette: Budapest Honvéd FC2020. augusztus 3., hétfő

A most leporolt címert 1991 és 2003 között már használták. A hajdani vörös-fekete Kispestet – amely akkor már Puskás Ferenc, Bozsik József és társaik jóvoltából őszi elsőként a futballklub első bajnoki címe felé menetelt – 1949 decemberében csatolta a szakosztályai közé a Budapesti Honvéd Sportegyesület. A rendszerváltás után aztán a kispestiek elsőként váltak ki a piros-fehér mamutklubból, az eredeti klubszíneikhez visszatérve, Kispest-Honvéd FC-ként, a most visszaállított címerrel.

Közzétette: Budapest Honvéd FC2020. augusztus 6., csütörtök

A mostani kettősség mögött az állhat, hogy a szurkolók többsége a Kispest-Honvéddal azonosul jobban (ezt jelezte a Facebook-szavazás eredménye is), de a Budapest Honvéd a világszerte ismert márkanév.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.