Létrehozva: 2020.07.22.

Nagy változás Törőcsik András állapotában: ez történt a legendás focistával

Barátja jóvoltából Velencén erősödött, amíg a koronavírus-járvány miatt látogatási tilalom volt a rehabilitációs intézetben.

Barátja, Pintér István jóvoltából Velencén töltötte az elmúlt hónapokat Törőcsik András, az Újpest korábbi kiváló labdarúgója. A masszőrként tevékenykedő szakember mindent megtesz a háromszoros magyar bajnok, 45-szörös válogatott legenda felépüléséért. Az elmúlt két és fél hónapban a velencei nyaralójában ápolta Törőt, aki barátja önzetlen segítségének köszönhetően megerősödött, így most már visszatérhet Budakeszire, a Honvéd Rehabilitációs Intézetbe, amelyben évek óta él – írja a Blikk.

Fotó: MTI

Törőcsik azt követően került az intézménybe, hogy két agyműtéten is átesett. Pintér csaknem három esztendeje mindennap meglátogatta őt azért, hogy a szanatóriumban erőnléti, tornatermi edzéseket végezhessen vele. Emellett a Pénzügyőr SE füves pályáján labdás tréningeket is tartott neki. Törőcsik állapota a rendszeres mozgásnak köszönhetően jól láthatóan javult, s ezt a vizsgálatok eredményei is alátámasztották.

  Egyérintő Törőcsik Andrissal :) Pintér István emberfeletti munkát végez az egykori zseniális újpesti csatárral nap mint nap. Közzétette: Törőcsik András – Út a csúcsra – 2019. március 29., péntek

Csakhogy a koronavírus-járvány miatt márciusban látogatási tilalmat rendeltek el a kórházban, így Pintér sem találkozhatott barátjával. Április végére a volt sportoló állapota a mozgásszegény életmód miatt sajnos romlott. A legenda nővére, Törőcsik Éva a kórház vezetőivel megegyezett arról, hogy a korábbi focista átmenetileg Pintérhez költözik.

„Szerencsére a nyaralóm szabadon állt, és megfelelt annak, hogy András nyugodt és jó körülmények között gyógyuljon. Fontosnak tartottuk, hogy megerősödjön fizikailag, a nővére engedélyével került hozzám”

– árulta el Pintér István a Blikknek.

„Lehetőséget kaptunk arra is, hogy Velencén a helyi wellnessközpontot használjuk, amiért nagyon hálásak vagyunk. Úgy látom, Törőnek jót tett a környezetváltozás, megerősödve térhet vissza a szanatóriumba. Nagyon örülök, hogy rendben van és remekül telnek a napjai.”

Sokan segítenek neki

Törőcsik Andrást sokan támogatják. A Honvéd Rehabilitációs Intézet és az MLSZ mellett Genzwein Ferenc, a Testnevelési Egyetem kancellárja is mindenben segíti. Egykori klubja, az UTE szintén mellette áll, akárcsak barátja, a Fradi legendája, Nyilasi Tibor és Jurácsik Mátyás.

Törőcsik nővére nagyon hálás testvére barátjának a segítségért.

„István rengeteget tett és tesz azért, hogy András állapota javuljon. Szerencsére egyre jobban érzi magát fizikálisan, emellett az étvágya is jó”

– mondta Törőcsik Éva.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát