Létrehozva: 2020.07.21.

Dárdai elárulta a németeknek: eurómilliókat kaszált volna, ha akar

Csak az a bibi, hogy nem érdekli a pénz. Legszebb időszakának nevezte, amikor a berlini ifik és a magyar válogatott edzője volt.

Szerző vav

„Nem érdekel a pénz” – ezzel a felütéssel kezdi interjúját a Bild Dárdai Pállal, aki hétfőn 14 hónapnyi pihenés után tért vissza a Herthához. Nem a Bundesliga-csapat, hanem az U16-os ifik (köztük legkisebb fia, Dárdai Bence) edzőjének és utánpótlás-koordinátornak.

Alig hiszik, hogy tényleg beváltotta az ígéretét: visszatért ifiedzőnek
Fotó: AFP

A berlini klub magyar legendája nem győzi hangsúlyozni, mennyire jól érzi most magát a bőrében, és azt is újra meg újra bizonygatnia kell, hogy nem érzi visszalépésnek, hogy a milliomos sztárok helyett gyerekeket tréningeznie. Mintha egyiket sem hinnék el neki.

„Nem visszalépés! Életem legszebb munkája volt, amikor évekkel ezelőtt az U15-nél és a magyar válogatottnál dolgoztam. Azt hiszem, most az U16 mellett is óriási örömöt szerez majd az edzősködés”

– mondta a Hertha felnőtt csapatát négy és fél évig vezető magyar szakember.

Eurómilliók sem szédítették meg

Azt is felvetették neki, hogy sokkal többet kereshetne máshol újra vezetőedzőként.

„A pénz engem nem motivál. Ha nem így lenne, ebben az évben elfogadtam volna valamelyik külföldi ajánlatot. Milliókat kereshettem volna. De én nem ilyen vagyok. Nálam a jókedv és az öröm a lényeg”

– mondta korábbi szövetségi kapitányunk, aki nem tagadta: Németországból is kapott ajánlatokat, de sosem érezte úgy, hogy azok tökéletesek lettek volna számára.

origo.hu

Nézőcsúcs, őrület, tombolás és Kanada: elképesztő ünneplést kapott a világbajnok magyar hokicsapat

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot