RETRO RÁDIÓ

Súlyos szavak: nem a medencében sérült meg Varga Dénes

Varga Dénes
sk
Szerző
sk
Létrehozva2020. 06. 08. 20:36

A megműtött pólós elkeseredett, dühös, akár örökre lemondhatja a válogatottságot.

Nem sokáig titkolta Varga Dénes, miért sérült meg a térde, s miért kell hónapokat is kihagynia a műtétje után. Kiderült, a világ egyik legjobb vízilabdázója nem is a medencében sérült meg.

„Volt egy csapatprogram, paintballozás, amin a részvétel kötelező volt és bár nem sok kedvem volt jelen lenni, csapatkapitányként nem szívesen bojkottáltam volna ezt az eseményt. Egy szerencsétlen mozdulat következtében megsérült a térdem. A dolog azért fájó, mert akkor is dühös lennék, ha ez vízilabdázás közben történt volna, mert azért ”valahol„ mégiscsak az a dolgom. Vagyis ott a sérülés ”benne van.„ – mondta a vlv.hu internetes oldalnak adott interjúban Varga.

waterpolo.hu

A klasszis az MTI-nek sem kertelt, arról beszélt, nem biztos, hogy felépülése után visszatér a válogatottba.

”Sok komponenses hátteret igényelne, hogy eredményesen szerepeljek a válogatottban. Jelenleg nem látom, hogy ez meglenne, és hogy ezt bele tudnám tenni. Bár még az elején vagyok, de azt sem látom, hogy meglenne a szándék, és biztosítottak lennének a lehetőségek a vízilabda közegében ahhoz, hogy az én gyógyulásom, regenerálódásom kellően intenzív legyen„ – mondta a játékos, a jövőben a családjára fordítana több időt.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.