RETRO RÁDIÓ

A Honvéd fociszurkolóit irigyli most a fél világ

A Honvéd fociszurkolóit irigyli most a fél világ
vav
Szerző
vav
Létrehozva2020. 06. 05. 05:40

Nagy nemzetközi sajtóvisszhangot váltott ki a tízezer drukker előtt rendezett Magyar kupa-döntő. Ki dicsérte a hangulatot, ki az ultrák összezsúfolódását kritizálta.

A koronavírus-járvány enyhülése és a fociszurkolók – erősen korlátozott számú – beengedése óta a szerda esti Honvéd-Mezőkövesd (2-1) Magyar Kupa-döntőn drukkolhattak a legtöbben. A 67 ezres befogadóképességű Puskás Aréna első, névadója miatt sorsszerűen kispesti győzelmet hozó tétmérkőzésén tízezer néző jelentette a „telt házat”. A járvány elleni védekezésben rosszabbul álló, még zárt kapus meccsekre kényszerülő országokban Dél-Amerikától Európáig világszerte híre ment a meccsnek.

Fotó: MTI

Az aréna Honvéd-szurkolóknak fenntartott felébe alig hat óra alatt elfogyott valamennyi jegy, a meccsnap délelőttjén pedig eldőlt: tízezres „telt ház” előtt játsszák az MK-döntőt.

A történetében nyolcadszor győztes kispestiek sikere más körülmények között talán nem jelentett volna kiemelt hírt Brazíliában vagy éppen Olaszországban, de a szurkolók jelenléte miatt szinte az egész világot bejárták a stadionban és környékén készült fotók, videók.

Ahogy arról a Ripost már a múlt hétvégi NB I-es forduló tapasztalatai alapján is megírta: a rendezők és a szurkolók túlnyomó többsége betartotta az egészségügyi előírások közé tartozó másfél méteres távolságot, csak a kapuk mögött csoportosuló táborok zsúfolódnak össze a kelleténél szorosabban.

„Tízezer néző volt tanúja a Honvéd sikerének a Magyar Kupában”

– szól a belga Le Soir címe.

„Meccs rajongók előtt: a Honvéd legyőzte a Mezőkövesdet és megnyerte a Magyar Kupát”

– adta hírül a brazil Terra.

„Lanzafame Honvédja nyerte a Magyar Kupát, az összezsúfolódott szurkolókkal ünnepelt”

– írta az olasz TuttoMercatoWeb.

„Mindenki együtt! Magyarországon szurkolókkal rendeztek fiesztát!”

– emelték ki az amerikai ESPN SportsCenter című műsorának Twitter-odala, a focisták és a tábor közös ünnepléséről készült fenti videóval.

„Ragyogó volt a légkör: a futballra hónapokig éhező magyar szurkolók korlátozott számban is fokozták az izgalmakat”

– olvasható a brit The Guardian cikkében, amely kiemeli: sokan bizony nem tartották a kellő távolságot.

„Szurkolókkal, ölelésekkel, maszkok nélkül: a Honvédé lett a Magyar Kupa”

– szól a perui Depor címe.

„Tízezer rajongó látta a Honvéd Magyar Kupa-győzelmét”

– számolt be a belga De Standaard és a holland De Telegraaf.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.