RETRO RÁDIÓ

Veszélyben a sportolók egészsége, dönteni kell az olimpiáról

Tokyo 2020 Olympic Torch Arrives Japan
SK
Szerző
SK
Létrehozva2020. 03. 22. 11:30

Napokon belül választ kell adni a legfontosabb kérdésre, véli a britek legendája.

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke szerint hamarosan nyilvánvaló lesz, hogy meg tudják-e rendezni az eredetileg tervezett időpontban a nyári tokiói olimpiát – írja az MTI.

A szervezet brit vezetője közleményében azt írta, a következő napokban, hetekben kiderül, mi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntése.

„Ahogy azt már korábban is elmondtam, nem kell mindenáron ragaszkodni a játékok megrendezéséhez, főleg, ha a sportolók egészsége veszélyben van” – fogalmazott Coe, aki a 2012-es londoni olimpia szervezőbizottságát vezette.

A láng már megérkezett Tokióba Fotó: Getty Images

„Fontos, hogy mindenki fair körülmények között tudjon készülni. Ez számunkra is egy ismeretlen terület” – tette hozzá, utalva arra, hogy vannak országok, ahol a sportolók jelenleg nem tudnak megfelelően edzeni az év fő versenyére.

A NOB és a szervezőbizottság egyelőre kitart eredeti terve mellett, amely szerint az olimpia július 24. és augusztus 9. között lesz Tokióban.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.