RETRO RÁDIÓ

Törött vállal indult a versenyen a sportolónő, ekkor durvult el a helyzet

Törött vállal indult a versenyen a sportolónő, ekkor durvult el a helyzet
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 02. 29. 20:40

A 27 éves Laura Kenny vállát meg kellett volna műteni, de ő inkább a verseny mellett döntött.

„Ez nem az én napom volt. Az esésem után éreztem, hogy a vállam rendben van, mert nagyon figyeltem rá, hogy ne üssem meg, erre érzem, hogy folyik az arcomon a vér, és az villant át az agyamon, mit csináltam? De boldog vagyok, hogy folytattam. Versenyben kell lennem, hogy az olimpián ne legyek lámpalázas” – idézte a BBC a négyszeres olimpiai és hétszeres világbajnok pályakerékpárost, Laura Kennyt.

Kenny – lánykori nevén Trott – a berlini pályakerékpáros-világbajnokságon a női Omnium első, Scratch számában részese volt egy ötfős bukásnak.

A baleset után végül a 12. helyen záró brit pályakerékpáros egy januári bukása miatt eleve törött vállal indult – műteni kellett volna, de ő az olimpiai felkészülés miatt ezt nem vállalta be –, és a mostani esésnél a jobb szeme mellett nyílt szét a bőr, a sebet később össze kellett varrni.

Nála is rosszabbul járt a mexikói Lizbeth Salazar, akit hordágyon vittek le. A bukást a címvédő holland Kirsten Wild okozta, akit ezért hátrasoroltak, az aranyérem pedig a japán Kadzsihara Jumié lett.

Kenny Berlinben már nyert egy ezüstérmet a női csapatüldözésben, a britek számára pedig nemcsak a mostani eset miatt számít hősnőnek, hanem azért is, mert négy olimpiai aranyával ő a legeredményesebb női pályakerékpáros, egyben Nagy-Britannia női rekordere az olimpiai elsőségek tekintetében.

A pénteki versenynapon mi is érdekeltek voltunk, Filutás Viktor a 14. helyen zárt a pontversenyben, amit az új-zélandi Corbin Strong nyert meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.