RETRO RÁDIÓ

„Kobe a fivérem” – könnyekkel kezdődött a Lakers első meccse a tragédia óta

Lakers honor life of Kobe Bryant with an emotional tribute at Staples Center in Los Angeles
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 02. 01. 12:00

A vasárnapi helikopter-baleset óta most lépett először pályára Kobe Bryant csapata, a Los Angeles Lakers.

Első hazai mérkőzését játszotta a Los Angeles Lakers azóta, hogy vasárnap helikopter-balesetben elhunyt Kobe Bryant.

LeBron James is elérzékenyült.
Fotó: Profimedia

A vasárnapi tragédiában kilenc ember vesztette életét, Bryant mellett 13 éves lánya, Gianna is az áldozatok között volt.

A Lakers első hazai mérkőzésén a lelátó első sorában kettejük széke üresen maradt, csak a mezük volt rajta és néhány szál rózsa. Gianna kosaras csapattársai az első sorban ültek.

A mérkőzés előtt a Lakers kosarasai Bryant-mezben hallgatták meg az amerikai himnuszt, amelyet követően LeBron James kért szót. Elővett egy papírt, aztán eldobta.

„Ha ezt felolvasnám, azzal most semmibe vennélek titeket. Inkább a szívemből szólok. A család jut eszembe először. Körbenézek ebben a csarnokban, mindenki mélyeket sóhajt, fájdalmat érez, megszakadt a szíve. A legjobb, amit tehetsz ilyenkor, hogy a családodra támaszkodsz” – mondta James.

„Kobe a fivérem. A legfőbb közös bennünk az volt, hogy mindig elszántan küzdöttünk a győzelemért. Ezt az örökséget viszem tovább, amíg játszom” – idézi Jamest a Nemzeti Sport.

A Lakers végül 127-119-re kapott ki hazai pályán, elsősorban a 48 pontos Damian Lillard kiváló játékával nem tudott mit kezdeni, de ezúttal az eredmény nem igazán volt fontos – írja az Origo.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.