RETRO RÁDIÓ

Tragikus hír, véget vetett életének a fiatal magyar labdarúgó

ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2019. 12. 09. 17:00

Korábban a DVSC játékosa volt. Edzője szerint nagy bánat nyomta a szívét.

Huszonöt éves korában elhunyt Molnár Tamás, a megyei másodosztályú Dombrád futballcsapatának középpályása. A korábban a DVSC-ben is szerepelt játékos a szabolcsifociinfo.hu információja szerint vasárnap öngyilkosságot követett el.

Molnár Tamás az NB I-es Debrecennél nevelkedett, Ligakupa-mérkőzésen játszott az első csapatban is. 2014-től a harmadosztályú Cigándban és Hajdúböszörményben szerepelt, majd csaknem két éve igazolt a Dombrádhoz.

„Tamásnak lelki problémája volt, de hittük, hogy sikerül megoldani a helyzetet. A szurkolók sokszor nem értették, hogy az a játékos, aki egyik mérkőzésen a különbséget jelenti, máskor visszafogott teljesítményt nyújtott. Senki nem tudta rajtam kívül, mi bántja, én viszont mindig bíztam benne. Hétfőn reggel jött egy telefon egy kedves barátomtól, hogy úgy érzi, valami baj van… Arra kért, hogy nekem picikét könnyebb, nézzek már utána: telefonáltam néhányat, és kb. tíz perc múlva ismét kaptam egy hívást, ekkor közölték: Tamás itt hagyott bennünket. Nem volt egyszerű élete az elmúlt három évben… Elvesztettünk egy barátot, egy játékost, és egy nagyon jó embert! Nagyon fogsz hiányozni!”

- nyilatkozta a könnyeivel küzdve Tóth János, a Dombrád elnöke-edzője.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.