Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.28.

Kiderült, hogy van Gulácsi a BL-ben elszenvedett horrorsérülése után

Edzője, Julian Nagelsmann gyorsjelentést adott a klasszis magyar kapus állapotáról.

Gulácsi Péter fejsérülése nem súlyos, erről a magyar válogatott labdarúgó klubedzője, az RB Leipzig csapatát irányító Julian Nagelsmann adott tájékoztatást.

Ijesztő állapotban volt, le kellett cserélni
Fotó: Getty Images

A Bajnokok Ligája ötödik fordulójának szerdai játéknapján Gulácsi kezdőként lépett pályára a Benfica elleni hazai csoportmérkőzésén. A kapus az 59. percben a vendégek második góljánál sérült meg: a ziccerben kilépő Carlos Viníciusszal ütközött. A gólszerző térdével fejen találta az elé kivetődő Gulácsit, akit az eset után lecseréltek.

Carlos Vinicius a térdével telibe találta Gulácsi fejét
Fotó: AFP

Nagelsmann a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta: Gulácsi a körülményekhez képest jól van, mindenre emlékszik.

„Nincs törés az arcán, de egy fejsérüléssel mindig nagyon óvatosan kell bánni, így további vizsgálatok várnak rá. Nem jelent problémát, ha Péternek két napot ki kell hagynia”

A lipcseiek a BL-mérkőzés hajrájában 2-2-es döntetlenre mentették a találkozót, az így szerzett egy pont pedig azt jelentette számukra, hogy a klub története során először, az utolsó forduló eredményétől függetlenül továbbjutottak a csoportkörből.Az RB Leipzig következő mérkőzését szombaton játssza, amikor a Bundesligában sereghajtó Paderbornhoz látogat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras

OLDALVONAL

Másfél millió forint: ennyit ér egy magyar hokis felszerelése

OLDALVONAL

Van rajta bugyi? A medence szélén fotózták az egzotikus szépséget