Gyászol a Vidi, meghalt a klub korábbi vezetője
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostGalántai Imre játékosként és vezetőként is segítette a klubot.
89 esztendős korában elhunyt a Vidi kezdeti éveinek egyik nagy alakja, Galántai Imre – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.
Galántai az 50-es években focizott a csapatban, majd visszavonulását követően szakmájában kezdett el dolgozni – mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkezett. A Videoton gyárban főkönyvelő, a klubnál már az 1960-as években, Csermely Sándor alatt szakosztály-vezetőségi tag lett, a rendszerváltozás után gazdasági vezetőként segítette a Vidit.