Karácsony belesodorna minket a háborúba

POLITIK

Új reménysugár, közeli barátja beszélt Schumacher állapotáról

Bárcsak teljesülne a vágya! Ha valaki, Jean Todt pontosan tudja, mi a helyzet, és mire lehet esély a jövőben.

Jean Todt elárulta: még nem tett le arról az álmáról, hogy egyszer Michael Schumacherrel együtt látogasson ki egy F1-futamra!A 73 éves sportvezető – aki Schumi sikerei idején a Ferrarinál főnöke és egyben barátja lett a német pilótának – az olasz La Repubblicának nyilatkozott a sokakat érdeklő témáról.

Öt vb-címet nyert az irányításával Schumacher
Fotó: Getty Images

 

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) jelenlegi elnöke szerint tehát még majdnem hat évvel barátja súlyos síbalesete után is van remény a gyógyulására.

„Napi kapcsolatban vagyunk Michaellel és a családjával. Ő nap mint nap küzd azért, hogy javuljon az állapota, és nekünk támogatnunk kell ebben a harcában. De segítenünk kell a feleségét, Corinnát is, aki egy csodálatos személyiség, törődik Michaellel és a gyerekeikkel is”

- emelte ki Todt, majd sokadszor is hangsúlyozta: Schumacher pontos hogyléte a család magánügye. A hétszeres világbajnok már egészségesen is nagy gondot fektetett a magánélete és a versenyzői énje különválasztására.

Todt szerint van remény
Fotó: AFP

 

„Mi mind tiszteletben tartjuk Michael ezen kívánságát. Sohasem beszélt magáról, sohasem mutatott fotókat a gyerekeiről. Kizárólag a családján múlik, mit akarnak, vagy éppen nem akarnak mondani róla”

- magyarázta Jean Todt a család sokat kritizált titkolózásának okát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így fenyegetőznek az ukránok

origo.hu

Erre készül együtt Radics Gigi és Oláh Ibolya

borsonline.hu

Álomszép menyasszony volt: Titokban másodszor is férjhez ment az Operett sztárja

mandiner.hu

Kőkemény kritikát kapott Suhajda Szilárd egy jobbikos politikustól

ripost.hu

Heti top: Kiakadtak a szülők Marics Petire, durva dolog történt L.L. Juniorral a bíróságon

origo.hu

Megdöbbentő, miket akart egy férfi becsempészni Amerikába

mindmegette.hu

Szezonális kedvenceink: epres-zabpelyhes sütemény, amit képtelenség abbahagyni!

ripost.hu

„Ennek semmi köze nincs a kapcsolatunkhoz” – Ebbe nagyon belenyúlt Király Viktor

ripost.hu

Döbbenetes részletek Suhajda Szilárd kereséséről: a végsőkig küzdött

ripost.hu

Az anya sikolya törte meg a kórházi folyosó csendjét: fia a szeme láttára halt meg

ripost.hu

Titokzatos fekete szépséggel kapták lencsevégre Bereczki Zoltánt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

"Ha húsz évvel fiatalabb lennék" - életmentő műtétje után várja a világbajnokságot a magyar sportoló

OLDALVONAL

Megszólalt a boldog anyuka, idősebb nőt szeret a Forma-1 világbajnoka

OLDALVONAL

Talmácsi Gábor tisztázta, ekkor jöhetnek a világ legjobbjai Magyarországra

OLDALVONAL

Őrület Berlinben: ez vár Dárdaira, ha benntartja a Herthát

OLDALVONAL

"Megrázta az országot a halála" - emléktáblát állítanának Suhajda Szilárdnak

OLDALVONAL

Döbbenetes részletek Suhajda Szilárd kereséséről: a végsőkig küzdött

OLDALVONAL

Megható felvétel: több százan zokogtak Békéscsabán Suhajda Szilárd megemlékezésén

OLDALVONAL

Brutál szexi ébresztő, lehúzták a takarót a meztelen kebelcsodáról - Videó