RETRO RÁDIÓ

Szalai Ádám a pénz helyett a válogatottat választotta

Szalai Ádám a pénz helyett a válogatottat választotta
vav
Szerző
vav
Létrehozva2019. 08. 30. 10:30

Százmilliókról mondott le Mainzban. Első a nemzeti csapat és az Eb-szereplés kiharcolása, ez alapján döntött a klubváltásról is.

Nagy lehetőség előtt áll labdarúgó-válogatottunk: Marco Rossi csapata a selejtezőcsoport éléről várja, hogy a 2016-os franciaországi kaland után újra kiharcolja az Európa-bajnoki részvételt. Ráadásul ezúttal részben budapesti mérkőzésekkel az új Puskás Arénában. A magyar játékosok számára kivételes esély Szalai Ádám szerdai klubváltását is befolyásolta.

A válogatott érdekeit is szem előtt tartva döntött a klubváltásról
Fotó: AFP

A Hoffenheimből első felnőttkori Bundesliga-klubjához, Mainzba visszatért 31 éves csatár elárulta: sok pénzről mondott le azzal, hogy gazdagabb kérői – többek között török sztárklubok – helyett a szakmailag nagyobb kihívást jelentő topligás (kis)csapatot választotta.

Szalai számára sürgető volt, hogy pontot tegyen a fél éve húzódó átigazolási ügye végére. Különösen azóta, hogy bár a Német Kupában fontos gólt lőtt, a bajnokságban előbb a kispadra került, majd a második fordulóban már a meccskeretbe sem került be. Mint mondta, ekkor döntötte el végérvényesen, hogy új csapatot keres. A Mainz is ezután kereste meg.

Pedig január óta pedzegették a lapok, hogy korábbi edzője, Julian Nagelsmann nyári távozásával valószínűleg neki sem lesz maradása, hiába hosszabbodott meg egy évvel a szerződése. Csábító török és holland lehetőségei ellenére mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy továbbra is a Bundesligában maradjon.

„Mindig elmondtam, hogy itt akarok maradni és a legmagasabb szinten játszani. Ebből csak profitálhatok, tekintettel a válogatottra is, ami számomra rendkívül fontos”

– idézte Ádámot a Kicker.

Így ünnepelt a magyar szurkolókkal a franciaországi Eb-n – milyen őrület lenne Budapesten?
Fotó: AFP

A csatár elárulta: a négy európai topligából a Mainzé volt az egyetlen ajánlata. Majdnem minden szempontból ez volt a legjobb, kivéve az anyagiakat.

„A pénzről nem szeretnék beszélni. Ha csak az alapján döntöttem volna, akkor más országokban sokkal többet kereshettem volna. De mindenképpen az volt a célom, hogy továbbra is a legmagasabb szinten maradjak”

– mondta Szalai, aki a Hoffenheimnél sajtóhírek szerint évi 3 millió eurót (1 milliárd forint) keresett, a Mainznál viszont a legjobban fizetett sztárok közé kerülve sem kaphat többet 2 millió eurónál (660 millió forint).

A közelgő Eb-selejtezők miatt akarta végre rendezni a helyzetét
Fotó: Szabolcs László / Ripost

De ennél fontosabb számára: másfél héttel a Szlovákia elleni sorsdöntő Eb-selejtező előtt a lehető legkevesebb kockázatot vállalta a válogatott érdekében. Nem váltott bajnokságot, és számára ismerős helyre került, ahol jó esélye van az állandó játéklehetőségre.

 

Dzsudzsáknak is a selejtezők a legfontosabbak

„Beszélgettünk Ádámmal, és neki is az lebeg a szemei előtt, hogy szeptemberre rendben legyen, topformában jöhessen haza a válogatottba”

– árulta el nemrég az NSO Tv-nek Dzsudzsák Balázs. Arra célzott, hogy pályafutásuk végéhez közelítve mindkettejüket a válogatott érdekei motiválják a döntéseiknél.

Dzsudzsáknak (jobbra) is első a válogatott
Fotó: AFP

Számára is fontos szempont, hogy az emírségekbeli Al-Ittihad Kalbánál folyamatosan játszik, és az Eb-selejtezők szeptemberi rajtjára már meccsekkel a lábában érkezhet haza.

„Magyarország és a magyar válogatott az első számú klubom”

– fogalmazott erről korábban a 32 éves középpályás.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.