A Nemzeti Összetartozás Napja: Ez ad erőt a magyarságnak!

POLITIK

Hihetetlen sorozat, a Fradi lehet Európa legjobb csapata

A Ferencváros a legutóbbi hat megszerezhetõ aranyérembõl mindegyiket begyûjtötte. Csütörtökön kezdõdik a legnehezebb feladat, a Bajnokok Ligája nyolcas döntõje, amivel megkoronázhatná az utóbbi másfél évét a magyar sztárcsapat.

A Ferencváros pólósai a májusban véget ért döntőben megvédték magyar bajnoki címüket, amelyet tavaly 18 év után hódítottak el ismét. Az olimpiai bajnok Varga Zsolt által irányított zöld-fehérek 2018-ban a Magyar Kupát, a Magyar és az Európai Szuperkupát, valamint az Eurokupát is megnyerték. Hatból hat tehát a Fradi mérlege a legutóbbi hat sorozatban, amelyben elindult.

A BL a legnagyobb kihívás

A csütörtökön kezdődő Bajnokok Ligája nyolcas döntője a hetedik, egyben a legnehezebb a sorban.

A lendületünk, remélem a hannoveri nyolcas döntőig kitart, és erőt ad.

Remélem, hogy Jug Dubrovnik ellen tudunk olyat produkálni, ami megkoronázza ezt az évet

– mondta el Varga Dénes, a Ferencváros olimpiai bajnok pólósa a klub honlapján az OSC elleni bajnoki döntő utolsó mérkőzése után.

A Fradi a második legesélyesebb

A Ferencváros nem is esélytelen arra, hogy megnyerje a legrangosabb európai kupát. A fogadóirodák az olasz sztárcsapat, a Pro Recco után a magyar bajnokot látják az aranyérem fő várományosának. A fővárosiak sikerére 9-szeres pénzt fizetnének. A trófea megszerzésében nagy segítségére lehet a klubnak a négy olimpiai bajnok klasszis: Varga Dénes, Nikola Jaksics, Szlobodan Nikics és Sztefan Mitrovics.

Horvát ellenfél a negyeddöntőben

Magyar csapat legutóbb 2017-ben nyerte meg a Bajnokok Ligáját, akkor a Szolnok végzett az élen. A 2018 óta szenzációs sorozatot produkáló Ferencváros lehet a következő. A Fradi csütörtökön 16 órától a horvát Jug Dubrovnik ellen játssza a negyeddöntőt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdőlt a Suhajda Szilárd halálával kapcsolatos teória

origo.hu

Hivatalos bejelentés: 800 UFO-rejtélyt vizsgál a NASA

borsonline.hu

Bomba alakot villantott Laky Zsuzsi, ő a magyar J.Lo

vg.hu

Suhajda Szilárd drámája: új szemtanú és egy fénykép került elő – megcáfolták a magyar hegymászó halálának legelterjedtebb teóriáját

ripost.hu

Joe Biden most meg csúnyán beverte a fejét

hirtv.hu

Rendőrökre támadtak szélsőbaloldali tüntetők Lipcsében

origo.hu

Elviselhetetlen sztárok: kikkel a legrosszabb együtt dolgozni?

travelo.hu

Ritkán látni ilyen irizációs légköri jelenséget, mint most Indiában

ripost.hu

Alig takarta valami Tóth Andi bájait

ripost.hu

"Lassan haladok" – videón, mi hátráltatta Suhajda Szilárdot a halála előtt

ripost.hu

Durva, ami az ország felé közelít: jobb, ha kiélvezzük a vasárnapot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

"Ha húsz évvel fiatalabb lennék" - életmentő műtétje után várja a világbajnokságot a magyar sportoló

OLDALVONAL

Megszólalt a boldog anyuka, idősebb nőt szeret a Forma-1 világbajnoka

OLDALVONAL

Talmácsi Gábor tisztázta, ekkor jöhetnek a világ legjobbjai Magyarországra

OLDALVONAL

Őrület Berlinben: ez vár Dárdaira, ha benntartja a Herthát

OLDALVONAL

Két szemtanú is megszólalt: megdőlt a Suhajda Szilárd halálával kapcsolatos teória

OLDALVONAL

Heti top: megrázó részletek Suhajdáról, Szoboszlai a példaképével focizhat együtt

OLDALVONAL

Megszakad a szív: előkerült az utolsó fotó Suhajda Szilárdról

OLDALVONAL

Miniszoknyában húzta fel meztelen combjait a brutál mellű ringlány – videó