Létrehozva: 2019.04.17.

Õszinte vallomás: lemaradt élete nagy pillanatáról a magyar sztár

Dudás Miklós átaludta kislánya születését. A világbajnok kajakos nagyon büszke a szerelmére, akinek nincs könnyû dolga.

A világ egyik legboldogabb embereként jár edzésekre mostanában Dudás Miklós, a világbajnok kajakos március közepén lett apuka. A magyar sportoló most azt is elárulta, hogy éppen aludt, amikor a pici világra jött.

„Dél-Afrikában edzettem, amikor Ivett reggel hét-nyolc körül telefonált, hogy megkezdődtek a fájásai.

Úgy voltam vele, hogy lefekszem egy kicsit aludni, úgyis csak estére lesz meg a gyerek.

Még a telefonomat is lehalkítottam, így mire felébredtem, igazi meglepetés volt, hogy mindössze pár óta alatt 4200 grammal és 60 centivel megszületett a kislányom, Nara, aki egyszerűen gyönyörű, tiszta apja”mondta a Lokálnak viccesen Dudás Miklós, aki kőkeményen edz, miközben szülőként is próbál helytállni.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

KicsilányomNara

Dudás Miki (@dudas_miki) által megosztott bejegyzés,

„Attól még, hogy hazajöttem, nincs lazsálás, mindenképpen szeretnék kijutni a jövő évi olimpiára. Gyakorlatilag egész álló nap edzek, és csak este megyek haza pár órára, hogy együtt legyünk a családdal. Éjszakára pedig visszamegyek az edzőtáborba, élsportolóként ugyanis kimondottan hideg helyen kell aludnom, ami otthon a baba miatt nem lehetséges. Ivett számomra egy főnyeremény, nem véletlenül vagyunk együtt már öt éve. Nincs könnyű dolga mellettem, látom, hogy olykor magányos, és megviseli lelkileg, hogy ilyen keveset vagyunk együtt, de bízom benne, hogy idővel ez változni fog. Szeretnénk, ha bővülne a család, én nagyon vágyom még egy kisfiúra” – tette hozzá a kajakos.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát