RETRO RÁDIÓ

Rég vártunk erre, Szoboszlai a terveiről beszélt

Rég vártunk erre, Szoboszlai a terveiről beszélt
vav
Szerző
vav
Létrehozva2019. 04. 05. 00:18

Lépésrõl lépésre halad. Cristiano Ronaldót is emlegette a Juventusszal hírbe hozott magyar focista.

Osztrák klubja honlapján nyilatkozott Szoboszlai Dominik, akit a szurkolók óriási fölénnyel megszavaztak március legjobb Salzburg-labdarúgójának. A 18 évesen már a magyar A-válogatottban is szerepelt középpályás többek között a családi hátteréről, a pályája elejét egyengető édesapjáról (a korábbi NB I-es focista Szoboszlai Zsoltról), és arról is beszélt, hogy számos nagynevű kérője dacára mennyire telitalálatnak bizonyult 2016-ban Salzburgba szerződnie. A világ legnagyobb klubjai radarjára is felkerült magyar szupertehetség a terveiről, céljairól is vallott.

 

"Alapvetően nincs példaképem, de Cristiano Ronaldo mindig is nagy hatással volt rám. Még mindig minden egyes nap keményen dolgozik, pedig a világ legjobb játékosa.

Számomra most az a legfontosabb, hogy jó úton vagyok, ami egészen messzire vihet. Idővel szeretnék én is példaképnek számítani

- mondta Szoboszlai, akit több más sztárklub mellett éppen az ötszörös aranylabdás csapata, a Juventus is csábít.

• Europa League-Debüt • Erster Bundesliga-Treffer • A-Team-Debüt • Spieler des Monats Dominik Szoboszlai startet gerade richtig durch. Wir haben ihn zum Interview gebeten:

Közzétette: FC Red Bull Salzburg – 2019. április 4., csütörtök

 

Ennyire azonban egyelőre nem tekint előre:

"Szeretnék alapemberré válni Salzburgban. Ennél távolabbra jelenleg még nem tekintek a jövőbe. Nagyon sokat kaptam itt, ideje, hogy valamit visszaadjak a pályán"

- zárta mondandóját Domi, aki nemrég 2022-ig meghosszabbította a szerződését a klubjával. Kérdés, hogy az olasz sajtóhírek szerint már 15 millió euróra becsült vételára (vagy esetleg a további licit) mikor gondolkodtatja el az osztrák nevelőklub vezetőit.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.