RETRO RÁDIÓ

Rajongókból lettek tulajdonosok a Honvéd új vezérei

Rajongókból lettek tulajdonosok a Honvéd új vezérei
vav
Szerző
vav
Létrehozva2019. 04. 11. 22:00

Szép emlékek után nagyok a céljaik. Nem csak üzlet számukra a Hemingwaytõl megvásárolt NB I-es klub.

Nagy érdeklődés kísérte a Budapest Honvéd és a Magyar Futball Akadémia új tulajdonosainak bemutatkozó sajtótájékoztatóját a budai Larus Étteremben. A Metalcom csoport vezetői, Bozó Zoltán és dr. Mendelényi Dániel hangsúlyozták: az eddiginél nagyobb költségvetéssel, a klub korábbi játékosainak bevonásával, és az eddiginél több saját nevelésű magyar fiatal focistával törnek dobogóra és európai kupaszereplésre.

Az üzletemberek a sporthoz és a Honvédhoz fűződő személyes kötődésükről is beszéltek. A szentesi illetőségű Bozó elmondta: régóta aktív támogatója a sportéletnek, cége pedig mindig fontosnak tartotta a társadalmi felelősségvállalást. Ebben a szellemben segíti évek óta a szentesi vízilabdát, illetve vezeti a szentesi teniszklubot is, valamint veszi ki a részét a kosárlabda, a kézilabda és a versenytánc szponzorálásából is. Édesapjához fűződő meghatározó emléke, amikor gyerekként megtudta tőle: gyakran járt a Népstadionba és a Honvéd-pályára az Aranycsapat, illetve a Puskás Ferenc fémjelezte kispesti klub meccseire.

Mendelényi is édesapjának köszönheti a kispesti kötődést: mint mondta, a korábbi Spartacus-futballista már 5-6 éves korában kivitte őt magával a Bozsik-stadionba.

 

Mendelényi Dániel egyébként a %RIPOST% érdeklődésére elmondta: a korábbi tulajdonos, George F. Hemingway ismeretében talán mindenki sejtheti, hogy kemény tárgyalássorozat van mögöttük, mióta másfél éve fölvetődött az adásvétel lehetősége. Sok területen követni akarják az eddig bevált receptet, de a szponzorok bevonásával, más fizetés- és átigazolás-politikával, a szurkolókkal való kapcsolattartással, és még több saját nevelésű tehetség beépítésével újítani is akarnak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.