RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő fordulat Emiliano Sala ügyében, mégsem kell érte fizetni

Megdöbbentő fordulat Emiliano Sala ügyében, mégsem kell érte fizetni
ST
Szerző
ST
Létrehozva2019. 03. 26. 23:11

A Cardiff City nem fizetné ki a januárban repülõgép-balesetben elhunyt Emiliano Sala vételárát.

A Cardiff City szerint érvénytelen a januárban klubrekordot jelentő, 17 millió euróért (5,4 milliárd forint) szerződtetett, majd repülőgép-balesetben elhunyt Emiliano Sala kontraktusa, emiatt nem fizetné ki a vételárát a francia Nantes-nak - írja a The Guardian. Az argentin focistát közösségi oldalán be is mutatta a walesi klub, Sala ezt követően még visszatért Nantes-ba, hogy elbúcsúzzon csapattársaitól, majd az Angliába visszafelé tartó magángépe lezuhant január 21-én. A holttestét február 4-én találták meg.

A Cardiff azzal érvel, hogy Sala halálakor nem volt jogosult arra, hogy a Premier League-ben játsszon. A liga véleménye szerint nem voltak rendben az ügynöki járulékok, emiatt visszaküldték a klubnak a szerződését. A módosítás előtt azonban Sala elhunyt, így nem teljesültek a transzferhez szükséges feltételek.


A Nantes állítása, hogy mindent a szabályoknak megfelelően történt, a  Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) is regisztráltra az argentin csatár átigazolását. A 28 éves korában elhunyt focista ügye úgy néz ki, még nagyon sokáig el fog húzódni. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.