Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.25.

Lányok és tízmilliók: Dzsudzsák inkább nem cáfol semmit

A válogatott csapatkapitánya hosszú idõ után szólalt meg. Szóba kerültek a pletykák is.

Válogatott, elhivatottság, esélyek, arab liga - főleg ilyen témában beszélt Dzsudzsák Balázs abban az interjúban, melyet a Nemzeti Sport készített a fociválogatott csapatkapitányával.

Egetrengető meglepetéseket nem olvashattunk, természetesen a középpályásnak a címeres mez a legfontosabb, a meg szurkolók szeretete, és szerinte az al-Ittihad csapatában is megkapja a kellő terhelést, felkészítést.

Dzsudzsák emellett reagált több értesülésre is. Nőügyekre, illetve arra, amit a %Ripost% írt meg elsőként: a focista havi 49 millió forintért igazolt volna haza a Vidibe. Mint mondja, már cáfolni sem akar semmit.

"Élem az életem, azért dolgozom, hogy jó formában lépjek pályára, és nem rontom el a napomat azzal, hogy melyik bulvárlap melyik lánnyal látott Nyírlugoson, vagy hogy hány milliót kértem a Viditől és a Fraditól. Felesleges időpocsékolás, rá­adásul másnap újabb pletykát kellene cáfolnom. Aki ismer és mellettem áll, tudja, mennyi a valóságalapja az ilyen cikkeknek. Próbálok hiteles maradni, ha úgy érzem, szólnom kell, jelentkezem. Mindegy, mit írnak, a legfontosabb, hogy jól érzem magam a bőrömben."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Friss képek az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras

OLDALVONAL

Másfél millió forint: ennyit ér egy magyar hokis felszerelése