Létrehozva: 2019.01.07.

Kiderült, ez volt a titka a magyar válogatott szenzációs sikerének

A magyar férfi kézilabda-válogatott 28-25-re gyõzte le felkészülési mérkõzésen az olimpiai bajnok dánokat.

A csütörtöki, tizennégy gólos vereséget követően vasárnap remek játékkal győzte le Dániát a magyar csapat. Csoknyai István, társ-szövetségi kapitány szerint óriási fegyvertény a dánok elleni siker, elmondta azt is, hogy mi történt a két teljesen ellentétes találkozó között.

A csütörtöki mérkőzést nagyon elrontottuk, mind támadásban, mind védekezésben. A kapusteljesítményünk most viszont nagyon feljavult, védekezésben pedig stílust váltottunk, és azt gondolom, hogy támadásban is léptünk előre. Örülünk a győzelemnek, hiszen ez egy óriási fegyvertény. Nagyon sok energiánkat elvitt az, hogy már a vb-s ellenfeleinkre fókuszáltunk, de elképzelhető, hogy a mai védekezési rendszert a világbajnokságon is használni fogjuk.

Minden dicséret a játékosokat illeti, akikkel leültünk és átbeszéltük a csütörtöki találkozót, ma nagyon sok energiát tettek a győzelembe, és megmutatták, hogy tudnak kézilabdázni

- nyilatkozta Csoknyai István a dánok legyőzése után az MKSZ honlapján.

A magyar válogatott január 11-én, Argentína ellen kezd a dán-német közös rendezésű vb-n.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek