RETRO RÁDIÓ

Gyász, elhunyt a londoni olimpia egyik magyar hőse

Gyász, elhunyt a londoni olimpia egyik magyar hőse
mv
Szerző
mv
Létrehozva2019. 01. 13. 14:45

A magyar evezõs Európa-bajnoki címet szerzett, majd bronzérmes volt a londoni olimpián.

Életének 95. évében elhunyt Zsitnik Béla, az 1948-as, londoni olimpia kormányos kétevezős versenyszámának bronzérmese.

A jochapress.hu tájékoztatása szerint Zsitnik véletlenül kötött ki az evezésnél: 1941-ben a 17. évében járt, amikor 175 centinél magasabb fiúkat toboroztak. A Pannónia Evezős Egyletbe került, majd az MTE-ben folytatta.

Az 1948-as, londoni olimpiára kiutazott három evezős egység közül az 1947-ben már Európa-bajnoki címet szerzett Szendey Antal, Zsitnik Béla, Zimonyi Róbert trió szerepelt a legjobban az ott kiharcolt olimpiai bronzérmével, amely egyben a magyar evezőssport első ötkarikás dobogós helyezését is jelentette.

Zsitnik Béla sem 1952-ben, sem 1956-ban nem jutott ki az olimpiára, viszont 1960-ban, 36 évesen a kormányos négyesben (Kiss Lajos, Sarlós György, Sátori József, Zsitnik Béla, kormányos: Latinovits Szaniszló összeállításban) ott lehetett Rómában, de nem jutottak tovább az előfutamnál. 

Két évvel később, 38 évesen vonult vissza, pályafutását követően előbb 1967-ben az evezősök főtitkára lett, majd 1972-től szakfelügyelőként szolgálta sportágát. Az MTK Sportlétesítményeket Ellátó Vállalat vezérigazgatójaként 1986-ban vonult nyugdíjba.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.