RETRO RÁDIÓ

Magyarok a BL-ben, Szalaira és Lőwre rangadó vár

Magyarok a BL-ben, Szalaira és Lőwre rangadó vár
mv
Szerző
mv
Létrehozva2018. 10. 23. 13:15

Kedden és szerdán a harmadik fordulót rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében.

Szalai Ádám nagy formában várja a Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek harmadik fordulóját. A Hoffenheim csatára szombaton gólt szerzett a Nürnberg elleni 3-1-re megnyert bajnoki meccsen, öt nappal korábban pedig duplázott a magyar válogatott színeiben Észtországban.

A német csapatnak nagy szüksége lenne arra, hogy Szalai a BL-ben is villanjon, hiszen egyelőre nyeretlenek a sorozatban. A Hoffenheim két kör után egy ponttal áll, és  kedden azt a Lyont fogadják, amely eddig négyet gyűjtött és vezeti a csoportot.

Szalai karrierje során még soha nem szerzett gólt a BL-ben. Eközben a Bundesligában 197 mérkőzésen 49 gólt számlál.

Szerdán Lőw Zsolték sem hibázhatnak. A Paris Saint-Germain magyar másodedzője a Napoli elleni rangadóra hangol. A PSG három, a nápolyi gárda négy ponttal áll, vagyis a franciáknak nyerniük kell odahaza ahhoz, hogy megelőzzék a riválist.

Lőw jól ismeri a Napolit. Az előző szezonban még az RB Leipzig csapatánál dolgozott másodedzőként, és a %RIPOST%-nak adott interjújában elárulta, nagy szerepe volt abban, hogy a német csapat tavasszal legyőzte a Napolit az Európa-liga kieséses szakaszában.

"A felkészülés teljes folyamatából kivettem a részem, az ellenfél elemzésétől kezdve a taktikán át a csapat összeállításáig. A meccsek közben a változtatásokban is benne voltam." – árulta el lapunknak a magyar szakember, akit idén nyáron Thomas Tuchel vezetőedző külön kérésére szerződtetett a PSG.

A Hoffenheim-Lyon meccset kedden, a PSG-Napoli találkozót pedig szerdán, egyaránt 21 órakor játsszák.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.