RETRO RÁDIÓ

A Vidi a Barcelonát és a Real Madridot is megelőzi

A Vidi a Barcelonát és a Real Madridot is megelőzi
ST
Szerző
ST
Létrehozva2018. 10. 25. 13:15

A ma este, Szalonikiben pályára lépõ Vidi 22. tétmérkõzése következik az idei szezonban. Az erõltetett menetben lévõ magyar bajnok ezzel bõven megelõzi még a két spanyol sztárcsapatot, a Barcelonát és a Real Madridot is, amelyek 13 tétmeccsnél járnak ebben az évadban

A Vidi július 10-én, a luxemburgi Dudelange ellen kezdte az idei szezont. Azóta nyolc Bajnokok Ligája-selejtezőt, két Európa-liga csoportmeccset, tíz magyar bajnokit és egy Magyar Kupa-találkozót játszott le. Külön ki kell emelni a fehérváriak francia légiósát, Loic Negót, aki az összes mérkőzést végigjátszotta.

Most egy újabb erőltetett menet vár ránk a következő válogatott szünetig. Az Európa-ligában még nulla pontosak vagyunk, de remélem, hogy most már elkezdjük ott is gyűjtögetni a pontokat

– mondta el Pátkai Máté, a Vidi középpályása a klub honlapján.

A mérkőzésszámban a kontinens összes sztárcsapatát maga mögé utasító Vidi az El-csoportkörében még pontot és gólt sem szerzett. A BATE ellen hazai pályán kapott ki, míg Londonban a Chelsea ellen hiába küzdött hősiesen, pont nélkül távozott.

A Vidi két legjobb gólszerzője Huszti Szabolcs és Marko Scsepovics 5-5 találattal, őket pedig a klubtól már távozó Danko Lazovics követi három góllal. Fel van tehát adva a lecke a fehérvári támadóknak. A PAOK hazája bajnokságában mindössze két gólt kapott hét találkozón.

Abban mindenesetre bízhat a Vidi, hogy a görög bajnok AEK Athén ellen mindkét BL-selejtezőn betalált. A görög ezüstérmes PAOK ellen az első csoportkörös gól mellett az első pont(ok) is összejöhet a magyar együttesnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.