RETRO RÁDIÓ

A Fradi edzője fantasztikus dolgot tett, meddig tart a sorozat?

A Fradi edzője fantasztikus dolgot tett, meddig tart a sorozat?
ST
Szerző
ST
Létrehozva2018. 10. 06. 06:00

Szinte lehetetlen gólt lõni a Ferencvárosnak, amióta az ukrán Szerhij Rebrov a labdarúgócsapat vezetõedzõje. A zöld-fehérek azóta öt mérkõzést játszottak, és csak a Mol Vidi tudott betalálni a kapujukba.

Szerhij Rebrov, a Fradi vezetőedzője nagyon megszervezte az együttes védelmét.  A Thomas Dollt váltó ukrán tréner augusztus 25-én, a Mezőkövesd elleni 1-0-s győzelemmel debütált a kispadon. Az azóta lejátszott három bajnoki (Vidi, Honvéd, Újpest) és egy Magyar Kupa-találkozón (Szegedi VSE) összesen két gólt kapott, mindkettőt a Vidi elleni rangadón. Már 285 perc eltelt úgy, hogy nem vette be egy csapat sem a fővárosiak kapuját.

Fontos az egyensúly, védekezni és támadni is kell majd, ez a kilencven percnyi intenzív játék a lényege a stílusomnak

- nyilatkozta a bemutatásán Rebrov.

Sérülések is nehezítették a dolgát

Rebrovnak nem volt egyszerű dolga, hiszen két középső védő, a magyar válogatott Otigba Kenneth és a ghánai Abraham Frimpong is sérüléssel küzd. Utóbbi az Újpest ellen tért vissza, három percet kapott. Az ukrán szakember a szlovén Miha Blazic mellé Leandrót vezényelte hátra.

A nyáron érkező Sigér Dávidnak pedig bizalmat szavazott, a középpályás ezt remek játékkal hálálja meg hétről-hétre.

A Fradiban már hozzá vagyok ahhoz szokva, hogy ritkán kell védenem, de akkor fontosat, mivel a legtöbb meccsen uraljuk a játékot, így a legtöbb veszélyt a pontrúgások után kell elhárítanom

- nyilatkozta az Újpest elleni 1-0-s győzelem után Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa az NSO Tv-nek.

A Fradi szombaton a Debrecen ellen nyújthatja tovább kapott gól nélküli szériáját. Hazai pályán pedig a 26. veretlen mérkőzése jöhet a zöld-fehéreknek az NB I-ben.

A 19.30-kor kezdődő találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.