RETRO RÁDIÓ

Lazovics üzent, ezért hagyta el a Vidit

Lazovics üzent, ezért hagyta el a Vidit
ST
Szerző
ST
Létrehozva2018. 09. 21. 19:10

A szerb klasszissal szerdán bontott szerzõdést a klub. Az elmúlt több mint 2 évben összesen 80 tétmérkõzésen lépett pályára a Vidiben.

Danko Lazovics 2016-ban érkezett a fehérvári klubhoz, amelynek az előző hétvégéig az egyik legfontosabb játékosa volt. A hét elején azonban jött a hír, hogy Lazovics elhagyja a Vidit és visszavonul. Szerdán a klub is megerősítette a szerződésbontást.

"Köszönettel tartozom a Vidinek, amely lehetőséget adott nekem a folytatásra,

de úgy érzem, ez a megfelelő pillanat arra, hogy befejezzem a pályafutásomat. Semmi nem tudja majd pótolni teljes egészében a játékot, amelyet annyira szeretek, de úgy érzem, új kaland vár most rám.

Szeretném megköszönni az összes csapattársamnak az együtt töltött időt és a remek edzőimnek is, akiktől megtiszteltetés volt tanulni. Mindenképpen meg szeretném köszönni a szurkolóknak is, akik támogattak engem az elmúlt két évben. Nem utolsósorban, nagy köszönet jár az összes Vidi-munkatársnak is, akik a csapat mellett dolgoznak"

- olvasható a klub honlapján Lazovics üzenete.

A 35 esztendős Lazovics 80 tétmérkőzésen lépett pályára a Vidiben, 29 gólt szerzett és ugyanennyi gólpasszt osztott ki.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.